Légfegyveres Eb: Major Veronika 4. futócéllövészetben

MTI MTIMTI MTI
2018.02.20. 18:20
null
Futócéllövészetben Major Veronika volt a legjobb magyar (Fotó: Tumbász Hédi)
Major Veronika legjobb magyarként a negyedik helyen végzett a női futócéllövők 30+30-as versenyében a győri légfegyveres Európa-bajnokság első napján, amelyen a csapat három indulóból a harmadik, bronzérmes pozícióban zárt.

 

 

A felnőtteknél az olimpián nem szereplő futócéllövő-küzdelmekkel kezdődött meg a kontinensviadal Győrben, ahol kedden – a várakozásoktól elmaradva – egyéniben nem sikerült az éremszerzés a hazai lövőknek.

Az utóbbi években már elsősorban pisztolyra készülő Major Veronika nem volt messze ettől. A 20 éves keszthelyi sportoló jól indított, az alapverseny első 30, úgynevezett lassú lövéses részét a harmadik helyen zárta, majd a gyorsban javítani tudott, s 569 körös összeredménnyel a második lett.

Mindez azt jelentette, hogy bejutott az éremért zajló szakaszba, amelyben az első négy volt érdekelt. Két elődöntőt rendeztek először, melyben a juniorok között korábban világ- és Európa-bajnok Major Veronika 6–0-ra kikapott az ukrán Viktorija Ribovalovától. Így a harmadik helyért rendezett helyosztón léphetett lőállásba, ott pedig ismét alulmaradt, ezúttal az orosz Olga Sztyepanovával szemben 6–2-re.

A Máthé Edittel és Körtvélyessy Gabriellával kiegészülő csapat háromból a harmadik helyet szerezte meg.

A férfiak versenye nagyszerűen indult, a lassú rész után Sike József vezetett Boros László előtt. A gyors szakaszban azonban mindketten sokat hibáztak és folyamatosan csúsztak vissza. Sike végül 573 koronggal az ötödik lett, és egyetlen körrel éppen lecsúszott az érmes meccsekről. Boros 572-vel nyolcadikként végzett. A harmadik magyar, Tasi Tamás 554 körrel a 15. pozícióban, a hármójuk alkotta csapat pedig negyedikként zárt.

LÉGFEGYVERES EURÓPA-BAJNOKSÁG, GYŐR
FÉRFI FUTÓCÉL, 30+30

1. Emil Martinsson (svéd)
2. Jesper Nyberg (svéd)
3. Makszim Sztyepanov (orosz)
...5. Sike József 573 kör (alapban)
...8. Boros László 572 (alapban)
...15. Tasi Tamás 554 (alapban)
CSAPAT
1. Svédország 1734 kör
2. Oroszország 1721
3. Finnország 1716
4. Magyarország (Sike, Boros, Tasi) 1699

NŐI FUTÓCÉL, 30+30
1. Viktorija Ribovalova (ukrán)
2. Julija Ejgyenzon (orosz)
3. Olga Sztepanova (orosz)
4. Major Veronika
...10. Máthé Edit 530 (alapban)
11. Körtvélyessy Gabriella 518 (alapban)
CSAPAT
1. Oroszország 1694 kör
2. Ukrajna 1663
3. Magyarország (Major, Máthé, Körtvélyessy) 1617

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek