Szinte embertelen terhelést kellett elviselnie a magyar férfi párbajtőrözőknek Párizsban. Például Koch Máté a pénteki selejtezőket reggel 9-kor kezdte 357 vívó társaságában (a 16 kiemelt felmentést kapott) a versenyt. Ehhez, ugye, az kell, hogy előtte legalább másfél órával a teremben legyen a vívó a kellő bemelegítés okán. Azaz nagyjából reggel 6-kor kell felkelni.

A maratoni nap nem sokkal este 9 előtt ért véget, és ha figyelembe vesszük, hogy valamit enni sem árt a kimerítő versengés után, akkor egyértelmű, hogy éjjel 11 előtt nem kerülhetett ágyba Máté. Szombat reggel pedig ugyancsak 9-kor kezdődött a 64-es direkt kieséses tábla, ami a magyar fiatal számára az eredményhirdetéssel este 7 felé ért véget. Azaz 36 órából 26-ot töltött a pást környékén, a vívóteremben a versenyző...

Az egyre több induló miatt nagyjából így néz ki manapság egy férfi párbajtőrverseny, és a felkészülést bizony ennek megfelelően kell végezni. A budapesti világbajnokságon azért egy fokkal jobb lesz a helyzet, mivel a férfi párbajtőrözők négy versenynapját nem egymást követően rendezik.

Párizsban egyébként még következett a vasárnapi ráadás, elvégre akkor rendezték a csapatversenyt. Máté ez alól most felmentést kapott, ám Siklósi Gergelyi nem – a Honvéd 21 éves vívójának három egymást követő napot kellett végigvívnia. Szerencséjére - pontosabban nem szerencséjére, elvégre ő harcolta ki –, számára a péntek „rövidített műszaknak” számított, mivel veretlen csoportkörének köszönhetően további folytatás nélkül a 64 közé jutott a 373-ból...

Siklósi egyébként kisebb hullámvölgy és egy kellemetlen sérülés után ért vissza ismét a kellő magasságokba, így nyilatkozott a bronzérméről, a múltról és a közeljövő feladatairól: „Nehéz másfél éven vagyok túl, amelyet a csuklóműtétem zárt le. A műtét után testben és fejben is erősnek kellett maradnom, és nagyon örülök, hogy ez sikerült. Párizsban nagyon jól ment a vívás, de a cél természetesen a sikeres budapesti világbajnokság, illetve a tokiói szereplés kiharcolása. Szeretnék ebben az időszakban hasznos tagja lenni a csapatnak.”

Annak a csapatnak, amely Bányai Zsombor, Berta Dániel, Rédli András, Siklósi Gergely összeállításban lépett pástra a francia fővárosban, és a hatodik helyen végzett. A negyeddöntőben a házigazdáktól kapott ki 45:35-re úgy, hogy a meccs kétharmadánál még együtt járt a két válogatott. A helyszínen lévő Boczkó Gábor sportigazgató így kommentálta a szereplést: „Összességében jól vívtak a fiúk, a nyolc közé jutáshoz kétség sem férhetett, és ez a hatodik helyezés értékes pontokat jelent az olimpiai kvalifikáció szempontjából. A franciák ellen a két legjobb vívót sikerült féken tartani, a fiatal és eddig nem sok lehetőséget kapó harmadik ember, Cannone lepett meg bennünket, ám legközelebb már biztosan nem fog."

Ezzel a tőr után párbajtőrben is véget ért a Világkupa-szezon - jöhet a két legfontosabb esemény, a júniusi Európa-, majd a júliusi, budapesti világbajnokság.

A férfi párbajtőr versenyszám programja a budapesti világbajnokságon:
Július 16.:
egyéni selejtezők
Július 19.:
64-es tábla, döntő
Július 21.:
csapatverseny a negyeddöntőkig
Július 22.:
csapatverseny folytatása, döntő

AZ OLIMPIAI KVALIFIKÁCIÓ ÁLLÁSA, FÉRFI PÁRBAJTŐR
1. Svájc 64
2. Franciaország 52
3. Olaszország 40
4. Spanyolország 36
5. Japán 32
6. MAGYARORSZÁG 30
7. Dél-Korea 28
8. Izrael 26
9. Oroszország 25
10. Egyesült Államok 24
11. Ukrajna 23
12. Észtország 22
13. Kazahsztán 21
14. Lengyelország 20
15. Egyiptom 19
16. Hollandia 18
17. Kína 8
Venezuela 8
Németország 8
Csehország 8
Dánia 8
Hongkong 8
Argentína 8
Kolumbia 8
Svédország 8
Brazília 8
Chile 8
Kanada 8
Belgium 8
Kuba 8
Vietnam 8
Tadzsikisztán 8