Koronavírus: Tiszteletet és példát kell mutatnunk – Kamuti

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.22. 18:42
Kitartásra és szolidaritásra buzdította a magyar sportolókat Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke.

A magyar sportdiplomata az MTI-hez eljuttatott üzenetében közölte, orvosként és korábbi olimpikonként is mélyen átérzi azt a helyzetet, amelybe a koronavírus-járvány miatt kerültek a sportolók, szakvezetők és sportbarátok.

„Mindannyian tudjuk, hogy az egészségünk védelme mindennél fontosabb, ugyanakkor szolidaritást kell vállalnunk minden embertársunkért is, hiszen mindannyiunkért felelősséggel tartozunk. Tiszteletet és példát kell mutatnunk. Tudom, milyen nehéz egy olimpiára, egy versenyre készülő sportolónak tudomásul venni, hogy most nem versenyezhet, sőt edzeni sem tud a megszokott módon. Ilyenkor ez a kettős terhelés különösen megnehezíti az életünket és a sikerekhez szokott lelkünk szomorúvá válik” – fejtette ki Kamuti Jenő, hozzátéve, minden sportoló tartsa be az általános rendelkezéseket.

„Bíznunk kell abban, hogy rövidesen minden rossznak vége lesz, és folytathatjuk azt, amit szeretünk, a sportot, a versenyzést és az ezzel együtt járó örömökben nemcsak nekünk, de az értünk szorítóknak is hamarosan újra része lesz” – mondta Kamuti Jenő.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik