Koronavírus: Néhány csendes év vár a sportvilágra – Szabados Gábor

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.05. 22:21
Szabados Gábor közgazdász szerint a koronavírus-járvány után egy-két csendesebb év, kisebb bevételeket nyújtó állapot vár a sport világára.

„A gazdaság különböző területei közül a sport az egyik, amelyiket pénzügyi szempontból a leginkább érint a jelenlegi helyzet. Nagyon komoly problémákat okoz a sportiparnak a járványhelyzet és az ebből következő válság″ – nyilatkozta vasárnap az M1 aktuális csatornán.„A gazdaság különböző területei közül a sport az egyik, amelyiket pénzügyi szempontból a leginkább érint a jelenlegi helyzet. Nagyon komoly problémákat okoz a sportiparnak a járványhelyzet és az ebből következő válság″ – nyilatkozta vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Mint kifejtette, a sport alapvetően arra épül, hogy sok ember van egyszerre egy helyen – hiszen nagy nézőközönség előtt zajlanak az események –, és nagyon sok benne a nemzetközi érintkezés, sokat utaznak a csapatok és a szurkolók. Márpedig a sportéletnek éppen azok a részei váltak lehetetlenné, amelyek rendkívül fontosak, és amelyekre a hivatásos sport épül.

„Teljesen leállt a sportélet, ez azt jelenti, hogy nincs termék, nincs mit eladni, nem lehet jegybevételhez jutni. A televíziók és a támogatók sem kapják meg azt a terméket, amelyért fizetnének″ – magyarázta Szabados.

Hozzáfűzte, a szponzori bevételek, amelyek a sport legnagyobb részét képezik, a cégeknél a marketingkiadások közé tartoznak, márpedig amikor egy vállalat anyagi problémákkal küszködik, ezt csökkenti először.

A sportközgazdász szerint az egyre gyakoribb fizetéscsökkentés elkerülhetetlen, mert nincs más megoldás. Mint rávilágított, a klubok számára a legnagyobb kiadási tétel éppen a játékosok bére, azon tudnak igazán spórolni.

„Nagyon sok egyesület túlélését fenyegeti a válság. Biztosra vehető, hogy lesznek olyan sportszervezetek, amelyek nem fogják ezt túlélni″ – vélekedett.

Szabados szerint pozitívum, hogy amikor visszatér az élet a normális kerékvágásba, akkor újra tud épülni a rendszer, tehát a válság nem veszélyezteti hosszú távon a sportipart, az – történelmi léptékkel nézve – viszonylag rövid idő alatt fel tudja dolgozni a történteket.

„Ha újra lehet nézők előtt sporteseményeket tartani, akkor előfordulhat körülbelül egy-két évig elhúzódó csendesebb, kisebb bevételeket nyújtó állapot, mert a gazdasági válság behatárolja a cégek lehetőségeit. Ez már olyan építkezési időszak lesz, amelynek végén a sportipar vissza fog kerülni abba az állapotba, amiben a járvány előtt volt″ – mondta.

A szakértő szerint Magyarországon némileg jobb a helyzet, mint Nyugat-Európában, elsősorban azért, mert a magyar sport finanszírozásában nagyon nagy szerepet kap az állam.

„Az a fajta sérülékenység, ami a piaci támogatásra jellemző, ebben az esetben kisebb kockázatot jelent. Egyéb bevételek is olyan állami szervezetekhez kötődnek, ahol kisebb az esélye annak, hogy ezeket megvonják″ – nyilatkozta.

Példaként elmondta: Nyugat-Európában a jegybevétel kiesése komoly gondot okoz, Magyarországon a kisebb nézőszámok miatt a legtöbb helyen ez kisebb tételt jelent a költségvetésben, így a kiesést kevésbé érzik meg. Szabados szerint a versenysorozatok, bajnokságok folytatása elsősorban egészségügyi kérdés.

„Lehetővé tudják-e tenni, hogy egy stadionban több ezer ember összezsúfolódjon? Ha igen, akkor nyilván lehet folytatni a bajnokságokat, ha nem, akkor viszont nem″ – közölte. Hozzátette: lehetne zárt kapus mérkőzéseket is rendezni, de televízión keresztül nem ugyanaz az élmény, ezért – ha csak lehet – meg kell várni, hogy nézők előtt lehessen játszani. Persze, elképzelhető olyan helyzet is, hogy ezt nem lehet megvárni.

„A szövetségeknek az az álláspontjuk, hogy lehetőleg a pályán fejeződjenek be a bajnokságok, tehát elképzelhető olyan kényszerhelyzet, hogy a meccseket zárt kapuk mögött fogják lejátszani, bármennyire rossz és kellemetlen is″ – magyarázta.

Szabados Gábor szerint az összes elmaradt mérkőzést szinte biztosan nem lehet majd bepótolni, ezért az is elképzelhető, hogy rövidített formában kell befejezni a bajnokságokat, hogy a következő idény viszonylag normálisan el tudjon kezdődni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik