Koronavírus: fúrnak, főznek, fűrészelnek – így telnek sportolóink napjai

NS-ÖSSZEÁLLÍTÁS NS-ÖSSZEÁLLÍTÁSNS-ÖSSZEÁLLÍTÁS NS-ÖSSZEÁLLÍTÁS
Vágólapra másolva!
2020.04.06. 13:41
Az elmúlt hetekben egyre több hazai sportoló kapcsolódott be a #maradjotthon kampányba. A Nemzeti Sport a szlogen mögé nézett: megkérdeztük kiválóságainkat, miként hasznosítják a megnövekedett szabadidejüket a négy fal között vagy a kerítés mögött. Elöljáróban annyit: elektromos fűrész és elektromos gitár egyaránt előkerült a sarokból.



A KERTJÉBŐL REGGELIZNE

A lapát helyett mostanság a kerti szerszámokat forgatja eredményesen Medveczky Erika: a Bp. Honvéd nyolcszoros világbajnok kajakosának először valósulhat meg az álma, a saját veteményes. „Az ásásban van már rutinom, a korábbi években, amikor itthon voltam március elején, rendre felástam idős nagyszüleim kertjét, az egyéb munkálatokban – locsolásban, gazolásban – anyukámnak is szoktam segíteni. Most elhatároztam, hogy életemben először saját veteményest csinálok, hiszen lesz időm gondozni. Az első felvonás megtörtént, felástam a kertet, és a terv is megvan a folytatáshoz: folyton termő epret mindenképp ültetek, és szeretném a napi zöldségeket, a paprikát, a paradicsomot és az uborkát is megtermelni magunknak. Klassz lenne naponta a kertből szervírozni a reggelihez valót!”

FÚRHAT MÉG BŐVEN

Márciusban költözött első saját otthonába Péni István: az UTE világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok sportlövője utómunkálatokkal tölti a megnövekedett szabadidejét.

„Az elmúlt hetekben több időt töltöttem itthon, mint amennyit egy év alatt összesen szoktam. Noha az egyik ismerősöm terveinek és a kivitelezőknek köszönhetően olyan lett a lakás, amilyennek megálmodtam, maradt bőven meló. A bútorok felcipelése és összeszerelése nem volt kis feladat. Kedves elfoglaltság a legjelentősebb érmeim bekeretezése és elhelyezése a nappaliban direkt erre a célra kialakított falon: a helyükre kerültek a világkupaérmek és a világversenyeken szerzett medáliák, legutóbb a februári tízméteres Eb-n nyert aranyamat helyeztem el rajta. Jó érzés mindennap rápillantani az érmeimre, általuk a célt is látom, emellett emlékeztetnek a küzdelemre, és erőt adnak, hogy a folytatásban is keményen dolgozzak. Maradt még hely a falon…”



KÖTÉNYT KÖTÖTT

Bánhidi Bencét, a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának 25 éves beállóját új oldaláról ismerhetjük meg.

„Próbálok valamiféle rutint kialakítani, és a lehetőségekhez mérten változatosan tölteni a mindennapokat. Egyedül vagyok Szegeden, online tartom a kapcsolatot a családommal és a barátaimmal, utóbbiakkal már több internetes társasjátékot is kipróbáltunk. Bodó Richárddal szoktunk együtt edzeni a szabadban a klubtól kapott egyéni program szerint, ezzel valamennyire sikerül formában tartanunk magunkat. Emellett csak vásárolni mozdulok ki otthonról, mivel találtam két szakácskönyvet, és az utóbbi napokban elkezdtem főzni. Nem mondom, hogy én vagyok a világ legjobb szakácsa, de a rakott csirkemellel és pad thai tésztával már szívesen megkínálnám a barátaimat. Remélem, rövid időn belül lehetőségem nyílik rá.”


EGYELŐRE PRÓBAGAZDI

A Bp. Honvéd világbajnoki bronzérmes és Eb-ezüstérmes gátfutója, a civilben állatorvos Baji Balázs nem meglepő módon minden idejét újdonsült négylábú társával tölti.

„Már régóta szerettem volna egy kutyát, de mivel az edzések és a tanulmányok miatt az elmúlt években keveset voltam itthon, nem tehettem meg, és felelőtlenség is lett volna. Mivel azonban a jelenlegi helyzetben a tréningek és az otthoni edzés mellett jóval több időm van foglalkozni vele, úgy döntöttem, eljött az ideje! Egy hete fogadtam örökbe Szikrát, a tíz hónapos agarat a Szent Ferenc Állatotthonon keresztül. Napi három órát sétálunk, három részre elosztva, reggel, este és napközben, és amíg vissza nem tér az élet a normális kerékvágásba, van időnk kialakítani a szokásokat és a rendszert. Egyelőre csak próbagazdi vagyok, de ha megállom a helyem, végleg nálam marad. Szerintem nem lesz gond.”

 

PINK FLOYDDAL IS PRÓBÁLKOZIK

Noha edzésmunkájának mennyisége nem csökkent, a napi triatlonos elfoglaltsága most is megvan, a járványhelyzetre tekintettel előkerült a sarokból a világelitbe tartozó pécsi triatlonosunk, Bicsák Bence gitárja is.

„Gyakorolok, de még mindig nem eleget. Általában Guns N' Roses-, Nirvana-, Metallica-, Pearl Jam-számokkal próbálkozom, de néha már Bowie-val vagy Pink Floyddal is. Amikor megtudtam, hogy egy évvel elhalasztják az olimpiát, kicsit szomorú lettem, mert nagyon vágytam már arra, hogy olimpikon lehessek. Aztán az jutott az eszembe, hogy boldognak kell lennünk azért, hogy egyáltalán megrendezik, és nem törölték a tokiói versenyt. Az edzésmunkámból csak az úszás hiányzik, azt igyekszem erősítéssel pótolni. Elmondhatom, hogy szinte minden a régi kerékvágásban maradt.”



U ALAKBAN VIRÁGOSÍT

Márton Anita, a Békéscsabai AC olimpiai bronzérmes, fedett pályás világbajnok súlylökője a kertet választotta szabadidős tevékenységei fő helyszínéül.

„Most van idő a ház körül tevékenykedni, így többek között a sziklakertünkkel bíbelődni. Kétezertizennyolc őszén költöztünk az új házunkba Tápén, nem messze a régitől. Tavaly tavasszal kezdtük rendbe tenni a meglévő, L alakú sziklakertet, amelyben már vannak növények. Napi egyszer edzem, úgyhogy mellette most van időnk kibővíteni U alakúra. A múlt héten csináltuk meg a tetejét, a köveket is elrendeztük hozzá, és szeretnénk hamarosan befejezni.”


BARKÁCSOL ÉS KONDIZIK A KERTBEN

Juhos Levente, a Szolnoki Olajbányász kosárlabdacsapatának válogatott erőcsatára az utóbbi néhány évben sok sérüléssel küszködött, nemrégiben betegség is hátráltatta. Most teljesen egészséges, játszani azonban nem tud, hiszen a honi élvonal küzdelmeit befejezettnek nyilvánították.Fölös energiáit – mint annyian mások – otthonában igyekszik levezetni, a képen éppen méretre vágja a kerti szaletli tartópillérét, amelyet édesapjával barkácsolnak össze. Juhosnak egyébként az udvaron van egy kondicionáló részlege is, tud fekve nyomni, súlyzózni és TRX-ezni, továbbá lehetősége van futni a szabadban. Ennél több jelenleg (sajnos) nem is kell.



TANULÁS UTÁN TEKER

A koronavírus-járvány miatt félbeszakadt a német röplabdabajnokság is, ám – Szakmáry Grétával ellentétben – Nagy Eszter, a Rote Raben Vilsbiburg 28 éves válogatott centere nem tért haza, Németországban maradt.

„Mivel nemigen hagyhatom el a lakást, rengeteg időm jut a tanulásra, táplálkozási tanácsadónak készülök. Az idény közben nehezen ment, de most minden lemaradást behozok, és a mentális fejlődésre is jut idő. Jólesik hasznosan tölteni az időszakot. Ezenkívül – mivel Németországban megengedett a kerékpározás – biciklizem, ha elhagyom Vilsbiburgot, csak erdők-mezők között tekerek. Az új helyek felfedezése mellett bónuszban még a napi testmozgást is letudom.”



TÁVOKTATÓ TIGRISEK

A szülőknek kíván segíteni a Grundfos Tatabánya férfi kézilabdacsapata, amely online tanórákat tart kisiskolásoknak. A tantárgyak között a testnevelés mellett matematika, irodalom, nyelvtan, idegen nyelv, ének és rajz szerepel – meg persze kézilabda, amit minden feladatba próbálnak becsempészni a tigrismaszkot viselő „tanárok”.

„Naponta két tantárgy szerepel az órarendünkben, a feladatok kialakításánál különösen figyeltünk arra, hogy semmilyen segédeszközre ne legyen szükség: a helyes megoldást beküldők között plüss tigrist, csapatsálat sorsolunk ki – mondta Székely-Marosi Katalin, a Grundfos Tatabánya nemzetközi kapcsolatokért és kommunikációért felelős munkatársa. – A tanítási hét végén díjazzuk a legaktívabb, a legeredményesebb és a legkreatívabb diákokat, akik egy nagyobb ajándékcsomagot kapnak. Nagyon élvezem, hogy tanár néni lehetek néhány napra, de nem vagyok egyedül: Kanyó Ádám kollégám a nyertesekkel egyeztet, a húgom, Marosi Lilla és párja, Füzesi Márton a testneveléses videók tigrisei.”



VÉGRE FŐZHET

Ha már így esett, egyetlen női birkózó Európa-bajnokunk, a nemrégiben lánykérésen „áteső” Barka Emese is igyekszik kihasználni a hirtelen jött üresjáratokat. Egyik hobbija a főzés, ezt már olvasóink is tudhatják, ebbéli tudományát többször megcsillogtatta mellékleteink lapjain is, így most is igyekszik minél többet hódolni a szenvedélyének.

„Ha van pozitív oldala e szomorú helyzetnek, az az, hogy most sokkal több időm jut olyan tevékenységekre, amelyekre máskor nemigen. Nagyon szeretek főzni, most végre van lehetőségem arra, hogy rendesen főzzek, és új dolgokat próbáljak ki. Találtam egy csomó tök jó receptet, amelyeket eddig nem készítettem el, de most itt az idő, ha pedig hiányzik valami hozzájuk, el tudok menni nyugodtan a boltba is. Szóval, ez a része mindenképpen öröm az ürömben…”

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik