Konferencia: „A magyar utánpótlás-nevelés a világ élvonalába tartozik”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.28. 20:30
null
Szabó Tünde szerint a magyar utánpótlás-nevelés jó úton jár (Fotó: Török Attila)
Szabó Tünde szerint a magyar utánpótlás-nevelés jó úton jár, az eredmények szinte minden sportágban azt bizonyítják, hogy a világ élmezőnyébe tartozik.

 

A sportért felelős államtitkár az Utanpotlassport.hu szerkesztőségének szervezésében megtartott, Egy nap az utánpótlásért elnevezésű, csütörtöki konferencián hangsúlyozta: a kormány az utánpótlás-nevelést nemzeti ügynek tekinti, és kiemelt figyelmet fordít a támogatására, hiszen egy ország olyan lesz, amilyen a fiatalsága. Felidézte, hogy ennek szellemében vezették be az iskolában a mindennapos testnevelést, amelynek eredményeképpen ma már több mint egymillió 200 ezer gyerek sportol naponta legalább 45 percet.

Emlékeztetett rá, hogy 2011-ben indult el a látványsportágakat segítő tao-rendszer, 2013-ban pedig a 16 kiemelt sportág fejlesztésének programja.

„Hatévestől egészen 23 éves korig szakmailag és anyagilag is támogatjuk az utánpótlást, sőt, a felsőfokú oktatásban tanulók sportösztöndíj-rendszerével még azon túl is” – hangoztatta az államtitkár, aki hozzátette: emellett fontos az utánpótlásban dolgozó szakemberek megfelelő elismerése, ezért hozták létre a Kiemelt Edzői Programot, majd az Utánpótlás Edző Programot is.

Szabó Tünde szerint, bár a programok átfogó hatása 12-14 év múlva jelentkezik, a tudatos építkezésnek már jönnek az eredményei. Példaként említette a párbajtőröző Siklósi Gergelyt, aki a budapesti felnőtt vívó-világbajnokságon 21 évesen állhatott fel a dobogó tetejére és a mindössze 16 esztendős Muhari Esztert, aki ugyanott egy olimpiai bajnokot győzött le a főtáblára jutáshoz. Megjegyezte, hogy a junior lány kézilabda válogatott Európa-bajnokságot nyert Győrben úgy, hogy az egy évvel ezelőtt korosztályos vb-győztes csapat kerete teljesen kicserélődött. Végül saját sportágából, az úszásból Milák Kristófot emelte ki, aki 19 évesen már világcsúcstartónak, valamint világ- és Európa-bajnoknak mondhatja magát.

A sportért felelős államtitkár úgy véli, nagyon fontos, hogy a kiváló edzők és szakemberek átadják a tudásukat fiatalabb kollégáiknak, illetve hogy Magyarország korosztályos szinten is minél több világversenynek adjon otthont, mert egy-egy ilyen esemény hatására érezhetően megemelkedik a sportolni jelentkező gyerekek száma.

A Magyar Edzők Társasága (MET) szakmai együttműködésével, illetve a Decathlon támogatásával megrendezett egész napos konferencián előadást tartott még többek között Köpf Károly, a MET titkára; Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem (TE) Pszichológiai és Sportpszichológia Tanszékének vezetője és Földesiné Szabó Gyöngyi, a TE professor emeritusa. Szó esett még a közelmúltban megjelent, Így lettünk bajnokok című könyvről, amelyben harminc magyar sportoló, valamint edzőik és családtagjaik mondják el, milyen út vezetett a kezdetektől a felnőtt sikerekig. A rendezvényen olyan olimpiai érmesek osztották meg személyesen a tapasztalataikat a hallgatósággal, mint Kammerer Zoltán, Gergely István, Marosi Ádám és Ungvári Miklós; és beszélt gyermekük sportkarrierjének problémáiról Babos Csaba, a párosban világbajnok teniszező, Babos Tímea édesapja; Rasovszky Zita, a vb-aranyérmes nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf édesanyja; illetve Lencz Erika, a vb-ezüstérmes sportlövő, Péni István édesanyja.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik