Kick-box: a sportág bekerült az olimpiai családba

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.30. 15:29
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöksége pénteki tokiói ülésén úgy döntött, hogy hivatalosan is elismeri a WAKO (World Association of Kickboxing Organizations) világszövetséget – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. A NOB ezzel gyakorlatilag felvette a kick-boxot az olimpiai – bár az ötkarikás játékokon egyelőre nem szereplő – sportágak közé.

A döntésről a NOB-elnöke levélben értesítette Francesca Falsonit, a WAKO ideiglenes elnökét. Thomas Bach gratulált és üdvözölte a kick-box világszövetséget az olimpiai családban.

Francesca Falsoni a WAKO hivatalos honlapján mérföldkőnek nevezte a döntést. Emlékeztetett rá, hogy a 129 tagországgal rendelkező WAKO még 2016-ban folyamodott az elismerésért.

„Mintha hirtelen bekerültünk volna egy elit klub tagjai közé – fogalmazott Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – Ez a döntés az egész világon hatalmas presztízst jelent a kick-boxnak, és rendkívül sok területre kihat majd. Nincs ez másképpen Magyarországon sem, csak hogy egy példát említsek: eddig a diákolimpiákon és egyéb versenyeken elért eredményeink nem számíthattak be a középiskolai és egyetemi felvételik pontszámába. Ez az elismerésnek köszönhetően megváltozhat majd, így a fiatal sportolóinknak többet tudunk nyújtani. Emellett persze fontos hangsúlyozni azt is, hogy a sportágban kifejezetten jók állunk a sportdiplomácia területén, világszinten az egyik legeredményesebb nemzet vagyunk”.

A tavalyi kick-box világbajnokságnak Budapest adott otthont, ahol a magyar válogatott második helyen végzett az éremtáblázaton. Szintén másodikak lettek fiataljaink az idei korosztályos vb-n, jövőre pedig hazánk rendezheti az utánpótláskorúak Európa-bajnokságát.

Közel vannak a tűzhöz a magyar sportvezetők is: az MKBSZ alelnöke, Király István egyben az európai szövetség első alelnöke, Szabó Gábor tagja a WAKO ringes bírói bizottságának, míg a sportág legeredményesebb versenyzője, a nemrég visszavonult Mórádi Zsolt a sportolói bizottság elnöke.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik