Kerekesszékes vívó-vk: Veres Amarilla legyőzte a világelsőt

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2019.07.18. 14:20
null
Veres Amarilla legyőzte az ukrán világelsőt is (Fotó: hunfencing.hu)
Kisebb sérüléssel is remekelt Varsóban Veres Amarilla, aki női kard egyéniben aranyérmet, a párbajtőrcsapattal  bronzérmet nyert a kerekesszékes vívó-világkupa lengyelországi állomásán.

 

Kisebb sérüléssel indítottuk és ezzel kellett végigvívnom a napot. Viszont így is sikerült megvernem két kínai versenyzőt, ami nagyon nagy dolog, majd a világelső ukrán Natalija Morkvicsot is legyőztem, ami egy ideje már nem sikerült. Összességében nagyon elégedett voltam” – idézte fel a történteket Veres Amarilla, a BVSC vívója, aki a döntőben a kínai Gut győzte le 15:12-re.

Veres később a párbajtőr-válogatott tagjaként még egyszer dobogóra állhatott, bronzérmesek lettek.

„A csapatversenyekre eléggé elfáradtam, a négy versenynap kissé sok volt, de így is sikerült bronzérmet szereznünk. Dani Gyöngyi most tért vissza egy sérülésből – nagyon örültem, hogy végre teljes csapattal tudtunk felállni –, és ez meg is hozta az eredményét.”

Pedig a varsói világkupa nem indult zökkenőmentesen, az első versenynapon, párbajtőrben a nyolc között búcsúzott Kovács István és Bódy István tanítványa, elmaradva attól, amit előzetesen elvárt volna magától.

„Az a nap nem sikerült jól. Az olimpiai kvalifikáció szempontjából a legjobb nyolc közé kerülni teljesen jó, de ettől még nem vagyok elégedett. Az elején jónak éreztem a vívásom, aztán a negyeddöntő közben egyszerűen kiestem a fókuszból és nem tudtam már visszahozni magam” – árulta el a Career Sport Management által támogatott sportoló, aki tanulságosnak nevezte a történteket.

Most kisebb szünet vár a 26 éves sportolóra, hogy aztán a válogatott többi tagjával együtt megkezdje az alapozást a szeptember 17-én rajtoló világbajnokságra.

„Nem szeretek helyezésekben gondolkodni, inkább a vívásommal foglalkozom. Mindenképpen lehet még előrébb lépni. Az egész vívás olyan, mint egy jó játék, mert az ellenfél is folyamatosan fejlődik, változik, reagál, és neked nem elég csak a lépést tartani, hanem igyekezni kell mindig egy lépéssel a többiek előtt járni.”

A magyar válogatott összesen két aranyérmet és két bronzérmet szerzett a varsói világkupa-állomáson, ezzel a harmadik legsikeresebb nemzet lett Lengyelországban. Veres Amarilla eredménysorát a női kardcsapattal megszerzett negyedik hely tette teljessé – olvasható a CSM közleményében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik