Viana az Uber-sofőrjére várt, amikor történt az eset. Végig nyugodt maradt a félresikerült támadás során, az MMA Junkie-nak így nyilatkozott az esetről.

„Amikor feltűnt neki, hogy észrevettem, mellém ült és megkérdezte, mennyi az idő. Megmondtam, de nem mozdult, én eközben el akartam tenni a telefonomat. Erre azt kérte, adjam oda neki, és figyelmeztetett, hogy fegyver van nála. Aztán odatette a kezét az állítólagos fegyverre, de észrevettem, hogy túl puha.”

„Nagyon közel volt hozzám. Azt gondoltam, ha tényleg fegyvere van, nem lesz ideje előrántani, úgyhogy felálltam, kétszer megütöttem és egyszer megrúgtam. Elesett, én meg elkaptam egy hátsó fojtással. Leültettem oda, ahol korábban is ültünk, és közöltem, hogy most megvárjuk a rendőröket. Azt kérte, hogy engedjem el, hiszen csak az időt kérdezte meg, de mondtam, hogy nem, hanem hívjuk a rendőröket. Erre mondta, hogy jó, akkor hívjam őket, mert félt, hogy még jobban elbánok vele.”


A UFC elnöke, Dana White is büszkén számolt be Viana hatásos önvédelméről.



On the left is @polyanaviana, one of our @UFC fighters and on the right is the guy who tried to rob her #badfuckingidea

397.8k Likes, 12.6k Comments - Dana White (@danawhite) on Instagram: "On the left is @polyanaviana, one of our @UFC fighters and on the right is the guy who tried to rob..."

Black margins on Twitter

Someone wanted to steal the fighter Poliana Viana and this what happened to him.