Kép: felesége miatt kezdte újra, most 81 éves a testépítő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.10. 20:30
null
Kanazava Tosiszuke 81 évesen is elképesztő formában van (Fotó: asahi.com)
Nem hallott még a japán Kanazava Tosiszukéról? Akkor itt a nagyszerű alkalom: az úriember 81 évesen olyan testépítői fizikummal rendelkezik, amire sokan irigykedhetnek.

 

Kanazava fiatalon többszörös bajnok volt testépítésben, ám 34 évesen úgy döntött, leteszi a súlyokat és visszavonul. Ekkor teljesen elengedte magát, elkezdett alkoholt fogyasztani és dohányozni is, valamint válogatás nélkül bármilyen ételt megevett, amit megkívánt. Ez egészen 50 esztendős koráig ment, amikor megtalálta a motivációt a változásra.

Felesége ugyanis egyre gyakrabban küzdött rosszullétekkel, betegségekkel, a korábbi testépítő pedig visszaemlékezett arra, hogy felesége akkor volt a legboldogabb, amikor férje évtizedekkel korábban nemzeti bajnok lett. Ezért úgy döntött, hogy visszamegy az edzőterembe, és radikálisan változtat az életmódján: leszokott a dohányzásról és az ivásról is, étrendjébe pedig bevezette a rizst, a szóját, a tradicionális japán miszo levest, tojásokkal és fehérjekiegészítőkkel – de a húst és a halat mellőzte, mert túl nehéz volt számára ezen ételek megemésztése.

Természetesen nem állhatott vissza az edzésekbe ugyanazon intenzitással – a korábban naponta 6 órás tréningeket a felére csökkentette, és miután minden izomcsoportra edzett, két napot hagy a szervezetének a regenerációra.

2016-ban – 80 évesen – a hatodik helyen végzett a 65 év felettieknek rendezett testépítő-világbajnokságon, ám legidősebb versenyzőként külön érmet kapott.

Állítása szerint az újrakezdés óta még egy megfázása sem volt, sérülésekkel, ízületi fájdalmakkal szinte egyáltalán nincs gondja.

 



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik