Balról jobbra: Józsa Márton, Litkey Farkas és Roland Gäbler is esélyes a végső győzelemre (Fotó: Tumbász Hédi)

 

A szerdán megtartott sajtótájékoztatón dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlásszövetség elnöke elmondta: „Jól állnak az előnevezések, előreláthatólag hatszáz és hétszáz között lesz az induló hajók létszáma. Tavaly a Kékszalag ötvenedik jubileumát ünnepeltük, most a kilencven éves vitorlás szövetséget, szóval minden évben van minek örülni. Most például annak is pluszban, hogy Berecz Zsombor és Érdi Mária után Vadnai Benjamin révén megvan a harmadik olimpiai kvótánk – ez azt jelenti, hogy már most elértük a riói létszámot, s bízunk benne, hogy augusztusban a Gyapjas testvérek négyre emelik a kvótaszámot. Ami a hétvégét illeti, nagy az izgalom, mert elképesztően kiegyensúlyozottak az erőviszonyok: a jó döntések mellett szerencse is kell a végső sikerhez az ikonikus versenyen, amely nem csupán egy a sok közül.”

Bóka István, Balatonfüred polgármestere elmondta, a Kékszalag minden évben a vitorlázás ünnepe, és a város büszke arra, hogy a verseny itt rajtol és itt ér célba. Az útvonal egyébként Kenese, Siófok, Keszthely, majd onnan indulnak vissza a versenyzők Füredre.

Ez az a vitorlásverseny, amely nagyon jól ötvözi egymással a tradíciót és az innovációt, a győztes pedig a Balaton Kékszalagján kívül gyönyörű herendi trófeával gazdagodik.

De nézzük, miként vélekednek az esélyesek, akiknek az utóbbi években sikerült diadalmaskodni ezen a különleges viadalon.

Litkey Farkas, 13-szoros Kékszalag-győztes, a Prevital kormányosa: „Harmincöt napos tréningen vagyunk túl, már csak a hajómosás van hátra, és úgy érzem, tisztességgel felkészültünk a Kékszalagra. Az előrejelzések szerint gyengébb, változó szél fúj majd, emiatt is nagyon izgalmasnak ígérkezik a csata. Magamtól, magunktól azt várom, hogy kreatívan, nyitottan tudjunk vitorlázni, és akkor jön az eredmény is. Nagyon szeretjük a Kékszalagot, annyi szépség van benne, hogy felsorolni is lehetetlen lenne, ami sportszakmai szempontból a legfontosabb, hogy felkészült vitorlázók állnak oda a rajthoz – jó meccs lesz!”

Józsa Márton, kétszeres Kékszalag-győztes, az Opel Fifty-Fifty kormányosa: „A hajóban megvan a potenciál a győzelemre, bár gyenge szélben a súlya miatt talán kicsit hátrányban van, de bízom benne, hogy lesznek olyan szelesebb időszakok, amelyek során elő tudunk rukkolni valamivel. Az utóbbi hónapokban többnyire tengeren vitorláztunk, ez nyilván nem válik majd hátrányunkra, úgyhogy a cél a harmadik Kékszalag-siker, amihez nagyon jól kell vitorlázni, hiszen öt-hat olyan hajó van, amely közül bárki nyerhet…

Roland Gäbler, Kékszalag-győztes, a New Black Jack kormányosa: „Ötven különböző országban vitorláztam, de a Balaton igazán különleges, és hatalmas taktikai kihívást jelent a könnyű szél miatt, amely különböző irányokból fúj. Minden évben nagyon élvezem ezt a versenyt, most is nyílt csata zajlik majd, mert egyre több hajónak van esélye a győzelemre. Nem ismerek más versenyt a világon, amely ilyen jól kombinálná a hagyományokat és a modern technikai megoldásokat. Új hajóval vágunk neki a Kékszalagnak, amire azért volt szükség, mert a korábbi nem volt elég erős. Emellett két fiatalnak is esélyt adunk arra, hogy feljöjjön nagyhajóval vitorlázzon. Egy új projekt elején tartunk, de nagyon örülünk, hogy együtt vitorlázhatunk.”