Karate: sporttörténelmi sikerek az újvidéki Eb-n

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.13. 10:36
null
Hárspataki Gábor ezüstérmet nyert az Európa-bajnokságon
Két dobogós helyezéssel zárták a magyar versenyzők az Újvidéken rendezett karate Európa-bajnokságot – tájékoztatott a honi szövetség. A 2020-as tokiói olimpiai bemutatkozásra készülő sportág kontinensviadalán a 75 kg-ban Hárspataki Gábor ezüstérmet nyert, a 67 kilósok küzdelmében Tadissi Martial harmadik lett. Az első ízben megrendezett parakarate Eb-n Csatári János a második helyet szerezte meg.

 

Sporttörténelmi sikereket hozott a 2018-as kontinensbajnokság a mieink számára. Korábban ugyanis még soha nem fordult elő, hogy magyar karatés Európa-bajnoki döntőt vívhasson, bronznál fényesebb érmet egyetlen versenyzőnk sem nyert. Hárspataki Gábor azonban a 75 kg-osok között négy győzelemmel bekerült a döntőbe, ráadásul úgy, hogy ellenfelei pontot sem tudtak csinálni rajta.

Az MTK klasszisa a fináléban is jól küzdött, de ez nem volt elég az elmúlt másfél évtized kimagaslóan legjobb karateversenyzője, az azeri Agayev ellen. A korábbi tízszeres Európa-bajnok 2:1-re győzött, Hárspataki azonban – a múlt évi bronzérem után – Szerbiában is bizonyította, hogy súlycsoportjában a legjobbak közé tartozik.

„Szomorú vagyok és örülök is egyszerre. Szomorú azért, mert nem sikerült nyernem. Annak viszont örülök, hogy sporttörténelmet írtam a döntőbe jutásommal. És úgy érzem, hogy lesz majd ez még jobb is. Már csak azért is, mert korábban voltam kilencedik, majd hetedik, ötödik, tavaly pedig harmadik az Eb-n, és most második. Remélem, ez a tendencia folytatódni fog. Ezúton is köszönöm mindenkinek, akinek része volt abban, hogy ez a csodálatos eredmény összejött” – nyilatkozta a finálét követően Hárspataki Gábor.

A 2013-as, öt bronzot hozó budapesti Eb-t leszámítva arra sem volt példa korábban, hogy sportolóink egynél több érmet szerezzenek karate Európa-bajnokságon. Újvidéken viszont Hárspatakin kívül Tadissi Martial is dobogóra állhatott. Az UTE versenyzője 67 kg-ban szintén úgy jutott el a bronzmérkőzés lehetőségéig, hogy ellenfelei egyetlen pontot sem értek el vele szemben, az elődöntőben is csak 0–0-s eredményt követően, bírói döntéssel kapott ki a későbbi győztes török Uygurtól. A harmadik helyért aztán korábbi vb-ezüstérmes karatésunk meggyőző teljesítménnyel 4–2-re verte az olasz Marescát, ezzel immár harmadszor állhatott kontinensviadalon a dobogó harmadik fokára.

A válogatott eredménye biztató a rövidesen kezdődő olimpiai kvalifikációs sorozat előtt.

Az 53. karate Európa-bajnokság keretein belül első ízben rendeztek Eb-t a parakaratésok számára. A 2024-es paralimpiára pályázó sportág rangos megméretésén a tanulásban akadályozott férfiak mezőnyében Csatári János a selejtezőkből bejutott a döntőbe, és végeredményben – akárcsak a 2016-os linzi világbajnokságon – a második helyet szerezte meg: így ő lett hazánk első parakarate Eb-érmese.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik