Karate: olimpiai kvalifikációs versenyt nyert Hárspataki Gábor

Vágólapra másolva!
2019.03.03. 19:15
Hárspataki Gábor aranyérmet nyert a karate tokiói olimpiai kvalifikációs sorozatának salzburgi állomásán.

A Karate1 Series A besorolású viadalon a 75 kilogrammosok súlycsoportjában a tavaly Eb-ezüstérmes magyar hat győzelemmel jutott el a döntőig, az első öt küzdelmében spanyol, szlovén, tajvani, üzbég és egyiptomi ellenfele még csak pontot sem tudott elérni ellene – a hazai szövetség beszámolója szerint.

Az elődöntőben a chilei Charpentier volt az első, aki értékelhető technikát hajtott végre az MTK versenyzőjén, ám 2:1-gyel így is a magyar karatés került a fináléba, ahol taktikusan küzdve, 1:0-ra verte az olasz El Sharabyt.

A 220 versenyzőt felvonultató hatalmas mezőnyben aratott diadallal Hárspataki nagyot lépett előre a tokiói ötkarikás ranglistán, akárcsak a júniusi minszki Európai Játékokon való részvétel felé.

Az ausztriai viadalon jól szerepelt a többszörös korosztályos Eb-érmes György Dániel is, aki a 84 kilósok között ötödik lett úgy, hogy grúz, kazah és orosz ellenfele legyőzése után a súlycsoport egyik legjobbjától, a török Aktastól csupán bírói döntéssel kapott ki. A BVSC-Zugló karatésa ezután a vigaszágon két sikerrel kiharcolta a bronzmérkőzés jogát. Utolsó összecsapásán 1:1-re végzett a tavalyi vb-bronzérmes iráni Pursabbal, ám mivel az első találatot az ellenfele szerezte, ő győzött, a fiatal magyar azonban így is pályafutása egyik legnagyobb sikerét könyvelhette el.

A versenyen 99 ország több mint 2000 karatésa vett részt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik