Hegymászás: Klein Dávidék vasárnap kezdhetik a csúcstámadást

Vágólapra másolva!
2018.07.13. 19:52
Az időjárás napokig nem kedvezett Klein Dávid és Suhajda Szilárd mászásának, mert a helyiek véleménye szerint húsz éve nem volt ennyire kitartó havazás a Karakorumban, mint idén júliusban. Ráadásul az ítéletidő halálos áldozatot is követelt a térségben, néhány nappal korábban a magyar expedícióhoz közel, a Gasherbrum IV-en történt tragédia, amikor egy leszakadó jégfal maga alá temette Maurizio Giordano olasz hegymászót.

Az elhúzódó csapadékos időjárás miatt előbb egy svéd, majd egy német expedíció döntött a visszavonulás mellett, közben pedig a magyar páros napjait – Mario Vielmo és Giampaolo Corona olasz mászókkal együtt – a hó által okozott károk kijavítása, illetve a hólapátolás töltötte ki. A mindössze kétnapos kedvező időjárást kihasználva azonban sikerült kiépíteni az utat a nagyjából 6500 méter magasan elhelyezett kettes táborig, majd az éjszakát követően a kettes és hármas tábor között húzódó, fokozottan veszélyes és technikás szakaszt, az úgynevezett japán kuloárt is bekötelezték.

Suhajda Szilárd és Klein Dávid péntekre befejezettnek tekintette az akklimatizációt, illetve az előkészületeket, s ha az időjárás továbbra sem romlik el, leghamarabb július 15-én, vasárnap hajnalban kezdődhet a csúcstámadás. A tervek szerint július 18-án érhetik el a Gasherbrum I 8080 méter magas csúcsát.

Suhajda Szilárd – a Kalifa Himalája Expedíció 2018 keretében – június 7-én indult Magyarországról, hogy első magyarként pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül meghódítsa a 8080 méter magas Gasherbrum I-et (Hidden Peak) és a 8035 méteres Gasherbrum II-t. Külön-külön mindkét hegyen járt már magyar hegymászó, de néhány nap eltéréssel a két csúcsot még nem sikerült meghódítani.

Klein Dávid a tavaszi sikertelen Sisapangma-expedíciót követően Nepálban maradt, majd néhány nappal Suhajda Szilárd megérkezését követően Iszlámábádban, Pakisztán fővárosában csatlakozott barátja expedíciójához, s a célja, hogy szintén oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül mássza meg a Hidden Peaket. A Gasherbrum II-re már nem tart Suhajda Szilárddal, mert annak csúcsán 2003-ban már járt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik