Az összesített pontversenyt a Csepeli BC csapata nyerte, megelőzve a szombathelyieket és az angyalföldieket, ám a nap szenzációját még is a Haladás VSE versenyzője, Hatos Gábor érte el, aki ezúttal a 97 kilogrammosok között szerzett magyar bajnoki címet.

A londoni olimpián a 74 kilósok között bronzérmet szerző sportoló Tóth Rafaelt, Szabó Mihályt és Szmik Attilát is legyőzte, így megérdemelten állhatott az eredeti versenysúlyánál kettővel nagyobb kategória dobogójának tetejére.

A Haladás a 86 és 125 kilogrammosok között tudott még bajnoki aranyakat nyerni, amit a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Veréb Istvánnak, valamint az Eb-ezüstérmes Ligeti Dánielnek köszönhettek. A Bánkuti Zsolt vezette csepeli versenyzők Vida Csaba, Molnár József (két súlycsoporttal feljebb), Lukács Norbert (eggyel feljebb) és Gulyás Zsombor (eggyel feljebb) révén négy súlycsoportban is diadalmaskodtak.

A fennmaradó egy aranyérmet a legkisebb súlycsoportban a mindössze 19 éves Vilhelm Richárd szerezte, aki újpesti színekben fordulatos, izgalmas mérkőzéseket vívott a mai napon. Emelte az országos bajnokság színvonalát, hogy Finnországból hazautazott a háromszoros Eb-bronzérmes Wöller Gergő, ám a 70 kilogrammosok elődöntőjében kiugrott a válla, amit csapattársa, Szakolczi Zoltán tett vissza neki. A mérkőzést és egyben a versenyt kénytelen volt feladni Gergő.

A felnőtt szabadfogású országos bajnokság teljes eredménylistája!

A férfiak küzdelmével egy időben zajlott a kadet lányok utolsó rangsorversenye, ahol kilenc súlycsoportban, harmincöt versenyző állt rajthoz. A fiatalok versenyén kereken ötven mérkőzés zajlott, ám körmérkőzés egyedül a 60 kilogrammosok között nem volt, ahol végül a dorogi Németh Anna diadalmaskodott.

A kadet női rangsorverseny teljes eredménylistája!