Győztesek versenye: duplán örülhettek a fiatalok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.12. 11:16
Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Kiskőrösön rendezte meg a Győztesek versenyét, amelyen olyan 7–16 év közötti gyerekek vehettek részt, akik az onkológiai kezeléseket sikeresen befejezték. 

A gyerekek öt sportágban mérhették össze az erejüket: lövészetben, úszásban, futásban, sakkban és asztaliteniszben.

Az asztalitenisz-verseny két korcsoportjában hosszú mérkőzések után alakult ki a végeredmény.

A 7–11 évesek között Kovács Ádám győzött Kiss Máté és Nagy Laura Luca előtt, a 12–16 éves korosztályban Szokolics Sára lett az első, megelőzve Kovács Kevin Attilát és Fekete Milánt.

A hat dobogós örömét fokozta, hogy ők és kísérőik – összesen tizenketten – belépőt is nyertek a Magyar Asztalitenisz-szövetségtől az április 21-én kezdődő budapesti egyéni világbajnokságra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik