Golf: Woods túlélte, Lehman a világ végéről vágta be, Kuchar vezet

Vágólapra másolva!
2010.08.14. 23:18
A világelső Tiger Woods túlélte a mezőnyfelező második napot, ám eddigi ütésszáma alapján nagyon kevés az esélye arra, hogy megnyerje az év negyedik kiemelt, úgynevezett major golfversenyét, az Egyesült Államokban zajló PGA-bajnokságot. Az élen két befejezett forduló után, azaz a viadal felénél az első forduló után is vezető amerikai Matt Kuchar áll.

A világelső Woods a második forduló első kilenc szakaszán egy bogeyval veszélybe sodorta további játékát – a profi golfversenyek többségén a viadal felénél az addig elért ütésszám alapján megfelezik a mezőnyt –, ám a második kilencen három birdie-vel jelentősen javított. A tavaly magánéleti viharokba keveredő Woods végül 70, azaz az első fordulóban elértnél eggyel kevesebb ütéssel ment végig a 18 szakaszos pályán, és két befejezett kör után 141 ütéssel áll.

Az első két kört 144 ütéssel teljesítő, és ezzel versenyben maradó amerikai Tom Lehman hole-in-one-t ért el a 17. szakaszon, azaz elütésből talált be a lyukba. Az 1996-os British Open győztese 198 méterről juttatta célba a labdát a par 3-as 17. szakaszon.

PGA-BAJNOKSÁG, SHEBOYGAN (WISCONSIN, EGYESÜLT ÁLLAMOK)
A pálya: 6864 méter, 72 par
AZ ÁLLÁS A 2. FORDULÓ UTÁN
1. Matt Kuchar (amerikai) 136 (67, 69) ütés
2. Nick Watney (amerikai) 137 (69, 68)
3. J. B. Holmes (amerikai) 138 (72, 66)
    Jim Furyk (amerikai) 138 (70, 68)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik