Golf-vb: a végére előkerült a régi Woods, de Watney a tornagyőztes

Vágólapra másolva!
2011.03.14. 10:49
Az amerikai Nick Watney nyerte meg az idei golfvilágbajnoki sorozat második versenyét, a magyar idő szerint hétfőre virradóra befejeződő Cadillac Championshipet a floridai Doralben. Az utolsó napra játékba lendült a korábbi világelső Tiger Woods is.

Nick Watney az elmúlt években két jelentős versenyt is elbukott jó pozícióból az utolsó napon, ám ezúttal kiválóan összpontosított. Ahol lehetett, birdie-kkel faragott a nap elején meglévő hátrányán, ahol meg mások labdája a bunkerbe veszett, biztonságos parokkal vágta ki magát a csávából.

A rendkívül nehezen megjátszható utolsó szakaszon ütött birdie-jével jelezte, mentális felkészülése ezúttal kiválóan sikerült. A 29 éves amerikai versenyzőnek ez volt a harmadik győzelme az amerikai PGA Touron, és ami szintén nem lebecsülendő, Watney sorozatban a hetedik versenyén végzett az első tíz hely valamelyikén.

Kilenc hónap után befért az első tízbe Tiger Woods is. Az első három fordulóban az elütéseivel és a gurítójátékával is kínlódott a volt világelső, aztán vasárnapra összecsiszolódott a játéka: egy bogey mellett hét birdie-t ütött, és 66 ütésével holtversenyben a nap legjobb eredményét érte el. A magánéleti és szakmai válságból kilábalni próbáló Woodsnak ennél jobb fordulója még nem volt az idén – ez mindenképp biztató számára és rajongói számára a közelgő US Masters, az év első kiemelt (major) versenye előtt.

A korábban vezető versenyzők közül Hunter Mahan nagyszerű vasárnapi kezdés után alaposan visszaesett, és bár Dustin Johnson végig versenyben volt az első helyért, ezúttal a döntő pillanatokban elbizonytalanodott – bár még így is par alatt játszott, és második lett.

A német Martin Kaymer holtversenyben csupán a 24. helyen végzett, ám így sem veszítette el a világranglista első helyét. Kiemelendő még Anders Hansen játéka; a dán fokozatosan lépkedett előre, legjobb játékát az utolsó napra hagyta, és öt birdie-t ütve, bogey nélküli teljesítménnyel a harmadik helyre futott be.

GOLF-VB 2011, 2. VERSENY
WGC-CADILLAC CHAMPIONSHIP, DORAL (Doral Golf Resort & Spa)
A pálya: 6644 méter, 72 par. A pénzdíj: 8.5 millió dollár
AZ ÉLCSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Nick Watney (amerikai) 272 ütés (67, 70, 68, 67)
2. Dustin Johnson (amerikai) 274 (69, 69, 65, 71)
3. Anders Hansen (dán) 275 (71, 69, 68, 67)
Francesco Molinari (olasz) 275 (68, 68, 70, 69)
További érdekesebb helyezések
6. Luke Donald (angol) 277 (67, 72, 66, 72)
9. Hunter Mahan (amerikai) 279 (64, 71, 71, 73)
10. Tiger Woods (amerikai) 280 (70, 74, 70, 66)
15. Ernie Els (dél-afrikai) 281 (69, 70, 73, 69)
18. Lee Westwood (angol) 282 (70, 74, 70, 68)
24. Martin Kaymer (német) 284 (66, 70, 74, 74)
42. Graeme McDowell (északír) 289 (70, 73, 71, 75)
Isikava Rio (japán) 289 (65, 76, 70, 78)
55. Phil Mickelson (amerikai) 292 (73, 71, 72, 76)

 

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY. A világbajnoki mezőnybe be nem férő golfozók számára Puerto Ricóban rendezett versenyt a US PGA Tour. A 630 ezer dolláros fődíj rájátszásban dőlt el, a 44 éves Michael Bradley három éven belül másodszor nyerte meg a tornát.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
PUERTO RICO OPEN, RIO GRANDE (Trump International Golf Club)
A pálya: 6921 méter, 72 par. A pénzdíj: 3.5 millió dollár
AZ ÉLCSOPORT
1. Michael Bradley (amerikai) 272 ütés (68, 68, 68, 68) – rájátszás után
2. Troy Matteson (amerikai) 272 (67, 67, 66, 72)
3. Stephen Ames (kanadai) 274 (69, 66, 73, 66)
Hunter Haas (amerikai) 274 (67, 68, 68, 71)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik