Golf: Tiger Woods mindent megtesz a Masters-indulásért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.03.20. 21:37
Tiger Woods, a korábbi világelső golfozó mindent megtesz annak érdekében, hogy játszhasson az április 6. és 9. között megrendezendő Mastersen.


„Imádom ezt a versenyt, nagyon különleges helye van a szívemben, hiszen 1995-ben ez volt az első nagy torna, amelyen elindulhattam" – mondta Woods egy tévéinterjúban.
„Imádom ezt a versenyt, nagyon különleges helye van a szívemben, hiszen 1995-ben ez volt az első nagy torna, amelyen elindulhattam" – mondta Woods egy tévéinterjúban.

Az egyik legnagyobb presztízsű golftornán – melyet minden évben április elején rendeznek az egyesült államokbeli Augustában – karriere során négyszer diadalmaskodott a volt világranglista-vezető, aki élete első, úgynevezett major viadalát is itt nyerte pontosan húsz évvel ezelőtt.

A 79 PGA-tornán (14 major) győztes Woods jelenleg mindössze a 742. helyen áll a világranglistán. A versenyzéshez idén januárban tért vissza hosszú, 17 hónapos kihagyás után, amikor krónikus hátfájdalmai miatt több műtéten esett át és hosszú rehabilitációra szorult.

Visszatérő versenyén, januárban „nem élte túl" az úgynevezett cutot és két nap után búcsúzott, a következőn pedig a második napon visszalépett, ugyanis kiújultak a hátfájdalmai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik