Golf: Tiger Woods két nap után kiesett első versenyén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.01.30. 11:42
A második nap után már nem volt versenyben, mégis elégedett volt teljesítményével Tiger Woods, aki másfél év után indult először a profi golfozók legrangosabb sorozatában, a PGA Touron.

A 41 éves sztár a kaliforniai Torrey Pinesban, a 6.7 millió dollár összdíjazású Farmers Insurance Openen szerepelt. Az első napon rengeteg hibával játszott, s 76 ütéssel, az alapütésszámnál néggyel többel fejezte be a 18 lyukat. Pénteken már jóval kiegyensúlyozottabb volt, s 72 ütés után végzett, az úgynevezett cut-ot azonban „nem élte túl”, így a hétvégén már nem játszhatott.

„Ma már sokkal jobban ütöttem” – mondta a 14-szeres majortornagyőztes korábbi világelső, aki 2015 augusztusában indult legutóbb PGA-viadalon, majd hátsérülése miatt hosszú kihagyás várt rá.

Tavaly decemberben, a Bahama-szigeteken egy meghívásos viadalon tudott ismét szerepelni, ahol hullámzó játékkal 15. lett a 18 fős mezőnyben.

A 79 PGA-tornán győztes Woods nem pihen első versenye után, ezen a héten már Dubaiban lép pályára, majd február 16. és 19. között a Genesis Openen, egy héttel később pedig a floridai Palm Beach Gardensben, a Honda Classic-versenyen.

Torrey Pinesban a spanyol Jon Rahm diadalmaskodott, elképesztő hajrájának köszönhetően. A 22 éves újonc vasárnap az utolsó hat lyukon kétszer ütött eagle-t (az alapütésszámnál kettővel kevesebb ütés) és egyszer birdie-t (alapütésszámnál eggyel kevesebb), így végül három ütés előnnyel végzett az élen.

Rahm az első helyért 1.206 millió dollárt kapott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik