Golf: Tiger Woods 14 év után nyerte meg újra a Masterst

Vágólapra másolva!
2019.04.14. 22:10
null
Tiger Woods győzött Augustában (Fotó: augusta.com)
Tiger Woods tizennégy évvel legutóbbi sikere után megnyerte az Augustában rendezett US Masterst, a golfozók idei első Major-viadalát. Az amerikai sztár óriási csatában, egy ütés előnnyel győzött honfitársai, Xander Schauffele, Dustin Johnson és Brooks Koepka előtt.

A zöld zakóért rendezett, 11 millió dollár összdíjazású négynapos viadalon a 43 éves Woods holtversenyben a második helyről várta a vasárnapi záró szakaszt, mely a szokásosnál lényegesen korábban, kora reggel kezdődött a várhatóan viharos délutáni időjárás miatt. Három nap után a tavalyi British Open-győztes olasz Francesco Molinari vezetett, és sokáig vasárnap is az élen állt, ám a 12., majd a 15. lyukon is nagyokat hibázott. Az alapütésszámnál egyaránt két ütéssel rosszabb eredményt ért el, így visszaesett, s végül csak az ötödik helyen végzett.

Woods az egész versenyen kiegyensúlyozottan teljesített, s jól bírta idegekkel a végjátékot, vasárnap ugyanis a pálya második felén remekelt. A 13., 15. és 16. szakaszt is birdie-vel zárta (az alapütésszámnál eggyel kevesebb), így az utolsó lyukat már két ütés előnnyel kezdte meg, s ott hiába ért el bogey-t (alapütésszámnál eggyel több), egy ütéssel megnyerte a viadalt.

Ezzel karrierje során ötödször nyert Augustában, s 15. alkalommal diadalmaskodott a sportág csúcsának számító Major-versenyen, összességében pedig 81. US PGA-sikerét aratta.

Tiger Woods 2008-ban nyerte 14. Major-tornáját, azóta viszont magánéleti és egészségügyi problémák nehezítették karrierjét, melyet az elmúlt években úgy tűnt, be kell fejeznie krónikus hátfájdalmai miatt. Hosszú kezelések és három gerincműtét után aztán tavaly év elején sikeresen tért vissza a legjobbak közé, s szeptemberben megnyerte a Tour Championshipet, ami öt év után az első tornagyőzelme volt.

US MASTERS
1. Tiger Woods (amerikai) 275 ütés (70, 68, 67, 70)
2. Dustin Johnson (amerikai) 276 (68, 70, 70, 68)
Brooks Koepka (amerikai) 276 (66, 71, 69, 70)
Xander Schauffele (amerikai) 276 (73, 65, 70, 68)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik