Golf: Rózsa Csilla jól kezdett Új-Zélandon, közel a világelső

Vágólapra másolva!
2015.02.27. 09:33
Rózsa Csilla a pályán elvártnál eggyel több ütéssel, LET-újoncként dicséretre méltó 73-mal zárta az első fordulót a profi női golfozók európai körversenyének (LET) új-zélandi viadalán, a 200 000 euró összdíjazású ISPS Handa New Zealand Women's Open pénteki versenynapján Christchurchben. A világranglistát vezető, a hazai közönség támogatását élvező Lydia Ko egyelőre csak három ütéssel áll jobban a profiként most debütáló Rózsánál.

A torna hivatalos honlapjának eredménylistája szerint Rózsa Csilla – akinek ez az első versenye profiként – 15 társával holtversenyben a 48. helyen áll a 136 tagú mezőnyben, azaz reménykedhet abban, hogy a szombati második fordulóban sikerül a mezőny első felében végeznie és ütőt ragadhat a vasárnapi végjátékban is. Nem kis bravúr lenne egy újonctól!

„Minden egyes ütést élveztem ma, és alig várom a holnapi kört, hogy újra és jobban játszhassak!” – írta Facebook-oldalán a 18 éves magyar játékos, aki három birdie-vel csökkentette (–3), két bogey-val és egy dupla bogey-val növelte (+4) összpontszámát, a többi lyukba az elvárt ütésszámmal (par) juttatta be a labdát a Clearwater Golf Club 18 szakaszos pályáján.

Az első forduló után a francia Anne-Lise Caudal vezet 66 ütéssel.

A nagy esélyesek közül a fiatal angol Charley Hull és az új-zélandiak büszkesége, a világranglistát vezető – nem mellesleg Rózsánál három hónappal fiatalabb – Lydia Ko 70 ütéssel áll, az angol legenda, Laura Davies 71-gyel, viszont a Kóhoz hasonlóan korábban a világ legjobb amatőr játékosaként számon tartott ausztrál Su Oh „csak” 76-tal – azaz hárommal „Csicsi” mögött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik