Golf: Rózsa Csilla a legjobb helyen ragadt a vírus idejére

PIRCS ANIKÓPIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2020.06.14. 10:15
null
Noha nehéz hónapok vannak mögötte, Rózsa Csilla optimistán várja a júliusra tervezett folytatást
Miután Floridában létszükséglet a golf, a Symetra Tour magyar profija, Rózsa Csilla a járvány közepette is edzett, s noha nehéz hónapok vannak mögötte, optimistán várja a júliusra tervezett folytatást.



– Mikor kezdenek?
– Várhatóan a július huszadikai héten. Még nincs hivatalos versenynaptárunk, de két viadalt már nyolcvanszázalékos bizonyossággal megrendeznek, ez már előrelépés – felelte Rózsa Csilla, az Egyesült Államok második számú női golfligája, a Symetra Tour magyar versenyzője. – Az eredeti programot kicsit összekutyulják, pár korábban esedékes versenyt később rendeznek meg, míg néhány későbbre tervezett torna elmarad. Államról államra változók a viszonyok, eltérően ítélik meg, kellően biztonságos-e a mezőnyt a pályára beengedni. Mindenesetre nyolc–tíz verseny megrendezése a terv november elejéig.

– Miként élte meg, hogy a márciusban induló szezon egy torna után félbeszakadt?
– November óta nem játszottunk, jó volt végre újra remegni kicsit az első elütőn. Nehéz verseny volt, napokon át rettentően fújt a szél, ami mentálisan nagy kihívást jelentett. Két napig jól tartottam magam, de a vége nem sikerült jól. Január végéig otthon voltam, egy hónapom maradt felkészülni, úgy éreztem, kell egy kis idő, hogy visszazökkenjek a versenyzésbe, és ehhez a floridai verseny megfelelő kezdet volt. Rá egy hétre azonban bejelentették, hogy félbeszakad szezon. A legnehezebb a bizonytalanság volt, nem tudtuk, mikor folytathatjuk, folytatjuk-e egyáltalán. Nagyon hirtelen jött az egész, Amerikában másképp is kommunikálták a járványveszélyt, mint otthon. Miután a nővéremnek megígértem, lelkiismeretesen hordtam a maszkot, de nem gondoltam volna, hogy a vírus ekkora „lábnyomot” hagy a világban.

Szeretne játszani Tokióban
A 23 éves golfozót motiválja, hogy Magyarország színeiben versenyezzen, szeretne kijutni az olimpiára, ahová hatvan női és hatvan férfi versenyző kvalifikál – a világranglista első tíz helyezettje automatikusan tokiói induló, hozzájuk országonként további két-két sportoló csatlakozik.

„Az olimpiai ranglista ugyancsak be van fagyasztva, és csak akkor lehet majd újra pontokat szerezni rá, ha valamennyi sorozat újraindul, erre remélhetőleg július-augusztusban sor került. Nyertünk egy extra félévet a pontszerzésre, az esély még megvan a kijutásra, ehhez vélhetően a legjobb hatszázban kell végezni a világranglistán” – mondta az ötkarikás reményeiről a rangsorban jelenleg 786. Rózsa.

– Hol ragadt tulajdonképpen?
– Floridában, St. Augustine-ben – a legjobb helyen, ha már így kellett történnie. Telente ez a bázisom, itt van olyan kapcsolatrendszerem, hogy meghúzhatom magam. A kondiedzéseket két hónapig otthon kellett megoldani, de a Tom Burnett Akadémiára bejárhattam gyakorolni, sőt, pár hétig enyém volt az egész range. Floridában csak a létfontosságú intézmények és üzletek tarthattak nyitva – a golfot itt a létszükséglet kategóriába sorolják, így a pályák nagy része üzemelt.

– Mi a helyzet a más államokban élő versenytársaival?
– Kaliforniában és Arizonában például minden bezárt. Akinek van hátsó kertje, kreatív megoldásokkal valamelyest tudott gyakorolni, de vannak, akik két hónapig nem fogtak golfütőt. Akadnak, akiknek az utazási korlátozások miatt vélhetően nem lesz lehetősége a folytatásban játszani, emellett a sportolók is dönthetnek úgy, hogy ha nem tartják biztonságosnak, nem indulnak egy-egy versenyen.

– Ez hatással lehet a Symetra Tour kereseti listájára, az onnan megszerezhető LPGA-tagságra és a világranglistára is.
– Az esélyegyenlőséget szem előtt tartva van olyan elképzelés, hogy az év nem hivatalos szezon lenne. Eszerint pénzt lehetne keresni, de a ranglistákat befagyasztanák, és csak akkor lehetne újra pontokért küzdeni, amikor minden tour teljes mezőnnyel játszik. Senki nem esne ki az LPGA-ból, és a megszokott formában feljutó kártyákat sem lehetne szerezni.

– Ez esetben mi motiválná?
– Mint mindig, igyekszem ebben a helyzetben is megkeresni a pozitívumot. Jó lehet ez az idő a gyakorlásra, szabadon kísérletezhetek. Emellett most lehetőségem van olyan profikkal is együtt játszani, akikkel nem szoktam, de miután a közelben laknak, most itt edzenek.

– Novemberben egy személyben veszítette el az édesanyját és a menedzserét. Hogyan képes megbirkózni egyedül a feladatokkal?
– Még mindig nem tudom, hogy leszek képes mindezt nélküle csinálni... Vannak könnyebb és nehezebb napok, igyekszem elfoglalni magam és féken tartani a gondolataimat. Szerencsém van, mert olyan emberek vesznek körül, akikre minden helyzetben támaszkodhatok, mint például a testvéreim. Mi anyuval kétszemélyes csapatot alkottunk, ő mindent kézben tartott, és jellemzően maga oldotta meg a dolgokat. Nem volt ideje mindenre felkészíteni azzal kapcsolatban, hogyan intézzem az ügyeket, így most magam próbálom összekötözgetni a szálakat. Volt egy mondása, ami a családunk mottója lett: „Olyan lesz, amilyenre csinálod.” Lehet, nem fogok tökéletesen megoldani minden helyzetet, de meg fogom tenni, ami tőlem telik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik