Golf: óriási fordítás a Bajnokok Tornájának hajrájában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.01.07. 12:04
null
Xander Schauffele (Fotó: PGA Tour Twitter)
Xander Schauffele jelentős hátrányt ledolgozva győzött a profi golfozók hagyományos évindító versenyén, a hawaii Kapaluán megrendezett Bajnokok Tornáján.

 

A 25 éves amerikai játékos a vasárnapi záró kört ötütésnyi hátránnyal kezdte meg az éllovas Gary Woodlanddel szemben, majd rögtön az első szakasz után hatra nőtt a különbség közöttük.

A folytatásban viszont Schauffele parádésan játszott, két lyukat eagle-lel (az alapütésszámnál kettővel jobb), nyolcat pedig birdie-vel zárt (alapnál eggyel jobb), így 62 ütésből teljesítette a napot, ami pályacsúcs, és összesítésben egy ütéssel megelőzte honfitársát.

Schauffele – aki karrierje negyedik PGA-sikerét aratta – az első helyért 1.3 millió dollárt kapott, és négyet előre lépve feljött a világranglista hatodik helyére. Az élen továbbra is az angol Justin Rose áll.

AMERIKAI PGA-KÖRVERSENY
Sentry Tournament of Champions, Kapalua
A pénzdíj:
6.5 millió dollár. A pálya: 6874 méter, 73 par
Az élcsoport
1. Xander Schauffele (amerikai) 269 ütés (72, 67, 68, 62)
2. Gary Woodland (amerikai) 270 (67, 67, 68, 68)
3. Justin Thomas (amerikai) 274 (67, 72, 70, 65)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik