Golf: Magyarország csatlakozott egy nemzetközi sorozathoz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 13:13
Címkék
Magyarország csatlakozik a Mercedes-Benz After Work Golf Cuphoz, a 2012-ben indult versenysorozat célja a sportág népszerűsítése.

A Magyar Golf Szövetség tájékoztatása szerint a kilenclyukas versenyek fordulóit kizárólag munkanapokon és legkorábban délután 5 órai kezdettel rendezik meg, így a golf iránt elkötelezett, ám elfoglalt játékosok egy szokványos munkanap estéjén versenyezhetnek az áprilistól szeptemberig tartó szezonban. Az első magyarországi versenyt június 12-én rendezik meg, melyre június 10-ig lehet regisztrálni.

Az először Németországban kiírt sorozat körülbelül 3000 versenyén – több mint 300 pályán – mintegy 80 ezer golfozó vett részt. Tavaly többek között Dél-Afrikában, Svédországban és Argentínában is megrendezték a Mercedes-Benz After Work Golf Cupot.

Idén Magyarország mellett Hollandia és Csehország is csatlakozott sorozathoz, melyen a résztvevők vonzó díjakat nyerhetnek, illetve nemzetközi szinten is versenyezhetnek a top helyezésekért a digitális ranglistáknak köszönhetően.

A hazai versenyek a magyar szövetség szakmai támogatásával valósulnak meg három golfklubban: az Academy Golf Clubban, a Balaton Golf Clubban és a Pannonia Golf & Country Clubban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik