Golf: kínosan véget ért egy francia versenyző tornája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.22. 09:52
null
Clément Berardo gyengén játszott, majd megtörtént, ami minden golfos rémálma (Fotó: AFP, archív)
Kínosan ért véget Clément Berardo francia golfos versenye Spanyolországban: a világranglista 1909. helyezettjét azért zárták ki, mert elfogytak a labdái, és nem tudta befejezni a körét.

Berardo egy andalúziai középkategóriás versenyen vett részt, és rémesen kezdte az első sorozatot: a par 5-ös pályát kilenc ütésből teljesítette, ami miatt rögtön nagy hátrányba került, és a folytatás sem lett sokkal jobb.

A 15. lyuk után már plusz tízzel állt, a 16. pályán pedig egyszerűen kifogyott a labdákból, így a bírók leparancsolták a pályáról.

Tiger Woodsszal majdnem ugyanez megtörtént 19 évvel ezelőtt a US Openen, amelynek két versenynapja között a versenyzői csomagjából vett ki labdákat, hogy a szállodai szobájában gyakorolja a gurításokat (put), de elfelejtette feltölteni a készletét, és a harmadik napon az utolsó pályára egyetlen labdája maradt. Woods végül rekordot jelentő 15 ütéssel előzte meg a többieket, a segítője csak hónapokkal a tornagyőzelem után mert beszámolni neki arról, milyen közel került a kizáráshoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik