Ezüst Szalag 2020: rendhagyó szezonkezdés

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.06.06. 10:34
null
Jön 2020 első vitorlás versenye (Fotó: Tumbász Hédi)
Az elmúlt időszak leginkább a türelemről szólt, hiszen a koronavírus-járvány miatt sokáig még az is kérdéses volt, hogy elkezdődhet-e egyáltalán a vitorlázók versenyszezonja. Elérkezett azonban a pillanat, amikor már nem a bizonytalansággal kapcsolatos kérdések, hanem a 2020-as év első vitorlás versenye, az Ezüst Szalag kerülhet a középpontba.

A tradicionális, éjszakai versennyel ma megkezdődik a versenyszezon. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) még május elején meghozza döntését, mely szerint a biztonsági kockázatok minimalizálásával, valamint a fokozatosság elvét követve, de megtörténhet a versenyrendszer újraindítása.

Az Ezüst Szalag rendezője, a Spartacus Vitorlás Egylet az MVSZ ajánlásait maximálisan figyelembe veszi, így nevezni kizárólag a VIHAR rendszeren keresztül lehet, a parti rendezvények kötelező elhagyása miatt csökkentett nevezési díjat csak átutalással lehet befizetni, parti nevezésre nincs is lehetőség. Rendhagyó lesz az is, hogy a verseny után nem lesz díjkiosztó, de a rendezők nem szeretnék, ha nem adhatnák át a gyönyörű díjakat, így – többek között az abszolút elsőnek járó örökös vándordíjat, a súlyos ezüst tálcát – eljuttatják a helyezetteknek.

A rajt a Balatonföldvár előtti vízterületen lesz június 6-án, szombaton, 18 órakor (figyelmeztető jelzés: 17:55). Érvényesen befutni június 7-én, vasárnap, 14 óráig lehet. A mezőnynek – ezúttal is – a Balatonföldvár-Balatongyörök-Balatonföldvár távot kell teljesítenie az éjszakai túraversenyen. Az Ezüst Szalag felkészülést is kínál a Kékszalagra, a mintegy 80 kilométeres távon fel lehet frissíteni az éjszakai hajóvezetés, navigáció és a hajón belüli kommunikáció trükkjeit.

Az Ezüst Szalagon eddig minden évre jutott izgalom: 2018-ban a viharos szél, 2019-ben a nagyon gyenge szellő, 2020-ban a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások és szabályok betartása okozhat fejtörést a résztvevőknek és a szervezőknek. A versenyen 2018-ban az AC45-ös katamarán nyert, Vándor Róbert kormányzásával, az erős szélben mindössze 3 óra 4 perc alatt tette meg a távot. Tavaly a New Black Jack Décision 35-ös katamarán győzött, a tízszeres világbajnok osztrák Roland Gäblerrel a kormánynál. Ennek a csapatnak a gyenge szélben az előző évinél percre pontosan öt órával több idő kellett a célba éréshez.

„Azt gondolom, hogy mindannyiunk nevében mondhatom, hogy nagyon vártuk már ezt a pillanatot. Nagyon nehéz időszakot tudhatunk magunk mögött, de azt azért nem szabad elfelejteni, hogy a vírus még mindig veszélyt jelent a társadalomra. Ezért arra kérem a vitorlázókat, a versenyrendezőket, a szülőket és az utánpótlás-versenyzőket, hogy figyeljenek egymásra, tartsák be az előírásokat és továbbra is tegyenek meg mindent azért, hogy a lehető legkisebb kockázatot jelentsen számukra, számunkra a koronavírus járvány okozta helyzet. Örüljünk annak, hogy elkezdődhet a szezon. Mindenkinek jó vitorlázást és izgalmas versenyeket kívánok” – mondta a szezonkezdés előtt Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.

Az Ezüst Szalagon a már elfogadott és a napokban frissített YS számok alapján kerülnek értékelésre a YS kategóriákba sorolt hajók. Ez a verseny lesz a főpróbája a „módosított előnyszámoknak”, valamint kezdete egy hosszú tesztidőszaknak, hiszen ahhoz, hogy megfelelő tapasztalatok legyenek levonhatóak az új számokkal kapcsolatban, sok olyan versenyről beérkező adatra van szükség, amely fontos visszajelzést jelenthet a módosított és objektív szempontokra épülő előnyszámrendszerrel kapcsolatban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik