Evezős ob: trónfosztás a női és a férfi nyolcasoknál

Vágólapra másolva!
2019.09.22. 18:46
A férfiaknál a MEC-Vasas, a nőknél a Budapest Evezős Egyesület nyerte a nyolcasok küzdelmét az országos evezős bajnokság vasárnapi zárónapján a Velencei-tavon.

Az előző két, szélcsendes naptól eltérően vasárnap a közepesen hullámzó vízen mindkét számban trónfosztás történt: a tavaly második Vasas a címvédőként rajthoz állt győrieket előzte meg, míg a BEE csapata a Danubius NHE örökébe lépett, amely a tavalyihoz képest több beülőben is kénytelen volt változtatni - a válogatott Polivka Dóra és Krémer Eszter azóta már az MTK-t erősíti -, és ezúttal a hatodik lett.

Galambos Péter előző napokon egypárban és a könnyűsúlyú egypárban aratott fölényes győzelmét követően vasárnap könnyűsúlyú kétpárban Fenyődi Tamással bizonyult a legjobbnak.

Galambos – aki idén világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnoki aranyérmes lett az olimpiai programban nem szereplő könnyűsúlyú egypárban – az MTI-nek elmondta: a fárasztó és hosszú szezon után úgy is el kell mennie három-négy hét pihenőre a feltöltődés érdekében, hogy közben tisztában van azzal: kora tavasszal előbb itthon, majd a pótkvalifikációs versenyeken már a normálsúlyú egypárok mezőnyében kell csúcsformát mutatnia ahhoz, hogy legyen esélye olimpiai kvótát szerezni.

A nőknél a szintén válogatott Gadányi Zoltána öt aranyéremmel zárta az ob-t: pénteken egypárban, majd szombaton a kétpár és a négyes, míg vasárnap a négypár és a nyolcas tagjaként végzett elsőként.

Szierer János szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: tetszett neki, hogy az ifjúságiak is rajthoz állhattak a felnőtt ob-n – a versenynaptár erre idén lehetőséget adott –, így nagyobb lett a mezőny, több futamot tudtak rendezni, élesebbé vált a küzdelem.

„Ráadásul a fiatalabbak versenyszituációban kaphattak képet arról, hol tartanak a felnőttekhez képest, ami motivációt ad számukra a következő évre. Az idősebb, rutinosabb versenyzők pedig nem tehették meg, hogy túl kényelmesre vegyék a futamokat, mert a fiatalok bizony mindig kihozzák magukból a maximumot annak érdekében, hogy megelőzzék, vagy legalább megszorítsák őket” – mondta a szakember. Kiemelte: a válogatott versenyzők - az ob-ról egészségi okokból hiányzó Pétervári-Molnár Bendegúz kivételével – saját számaikat magabiztosan nyerték meg.

EVEZŐS OB, VASÁRNAP
FÉRFIAK, GYŐZTESEK
könnyűsúlyú kétpár (7 induló/olimpiai szám):
Fenyődi Tamás, Galambos Péter (Vác VEC)
könnyűsúlyú kettes (7): Forrai Dávid, Szabó Bence (Győri AC)
négypár (11/o. sz.): Szklenka Bence, Ács Kristóf, Bácskai Máté, Varga Tamás (Vác VEC)
nyolcas (8/o. sz.): MEC-Vasas (Horváth László, Molnár András, Tamás Bence, Komáromi Máté, Kiss Norbert, Gerei Tamás, Hopp Márton Péter, Dobai Tamás, kormányos: Kiss Gabriella)

NŐK
könnyűsúlyú kétpár (8/o. sz.):
Kas Natália Luca, Csepel Zsófia (Vác VEC)
négypár (7/o. sz.): Rozmaring Flóra, Preil Nikolett, Preil Vivien, Gadányi Zoltána (Budapest Evezős Egyesület)
nyolcas (7/o. sz.): Budapest Evezős Egyesület (Rajki Erika, Sramkó Petra, Hatos Anna, Fekete Beatrix, Preil Nikolett, Preil Vivien, Rozmaring Flóra, Gadányi Zoltána, kormányos: Majoros Nóra)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik