Evezős Eb: aranyérmes a Simon Béla, Juhász Adrián duó

Vágólapra másolva!
2016.05.08. 11:21
null
Az aranyérmes a Simon Béla, Juhász Adrián duó (Fotó: Magyar Evezős Szövetség-Facebook)
A Simon Béla, Juhász Adrián normálsúlyú kormányos nélküli kettes aranyérmet szerzett a szám vasárnapi döntőjében a németországi Brandenburgban zajló evezős Európa-bajnokságon.

A tavaly universiade-győztes duó – a magyar szövetség (MESZ) Facebook-oldalán olvasható beszámoló szerint – a 2000 méteres táv első felében stabilan a negyedik helyen haladt, majd folyamatosan felzárkózott az élen haladókra, az utolsó 500 méteren pedig elképesztő hajrával maga mögött hagyta a teljes mezőnyt.

„Hihetetlen, hogy győztünk. Őszintén szólva, nem is tudom pontosan, mi történt a vízen, elképesztő” – nyilatkozott a nemzetközi szövetség honlapjának Simon Béla.

A 27 éves Simon és a 26 esztendős Juhász – mindketten a szolnoki Tisza Evezős Egylet versenyzői és Molnár Dezső tanítványai – az utóbbi évek legnagyobb magyar evezőssikerét érték el.

Ahogy a MESZ a közösségi oldalán fogalmaz: „Gyönyörű versenyzés volt, egész Európát meglepve csodálatos győzelmet arattak.”

A normálsúlyú kormányos nélküli kettes szám az olimpia műsorán is szerepel, de ez a diadal nem ér kvótát. Az európai kvótaszerző versenyt május 22–25. között rendezik Svájcban.

Az Eb-n még egy magyar egység indult, a könnyűsúlyú egypárevezősösök között érdekelt Matyasovszki Dániel vasárnap a B-döntőben szállt vízre, s ott a harmadik lett, így összesítésben a kilencedik helyen zárt.

EVEZŐS EB
FÉRFIAK
Normálsúlyú kormányos nélküli kettes

1. Simon Béla, Juhász Adrián (Magyarország) 7:05.70 perc
2. Stewart Innes, Alan Sinclair (Nagy-Britannia) 7:06.28
3. Mitchel Steenman, Roel Braas (Hollandia) 7:06.78

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik