Európai Játékok: Schermann 9., Székely 17. egyéni összetettben

Vágólapra másolva!
2019.06.29. 16:56
null
Székely Zója pedig a 17. helyen végzet (Fotó: MTI)
Schermann Bianka a kilencedik, Székely Zója pedig a 17. helyen végzett a női tornászok egyéni összetett versenyének szombati döntőjében a minszki Európa Játékokon.

 

A két magyar egy csoportba került a 18 versenyzőt felvonultató fináléban, és sorrendben talajon, ugrásban, felemás korláton, végül pedig gerendán mutatta be gyakorlatát a Minszk Arénában, ahol a szurkolók remek hangulatot teremtettek.

Mindkét sportoló felemás korláton kapta a legmagasabb pontszámot, ez Schermann esetében – aki három napja ünnepelte a 16. születésnapját, s ezzel az egész magyar EJ-küldöttség legfiatalabb tagja – 13.900 pont volt. Ugrásban 13.233-at, talajon 12.000-t, míg gerendán 11.800-et kapott.

„Összességében elégedett vagyok, a talajjal viszont nem. Ott pontatlanok voltak az érkezéseim – mondta az MTI-nek Schermann. Az ugrásomra kevés pontot kaptam, de ott léptem előre a legnagyobbat, hiszen duplacsavaroztam, amire már körülbelül egy éve készülök, és versenyen most próbáltam meg először. Kicsit még az edzőmnek is meglepetés volt, a talaj után szerettem volna javítani, ezért is vállaltam be, kockáztattam. A felemás korláttal elégedett vagyok, a gerendával viszont nem. Utóbbi jól indult, de a végére elbizonytalanodtam."

Az ugyancsak 16 esztendős Székely produkcióját talajon 11.933-ra, ugrásban 13.166-ra, felemás korláton 13.366-ra, gerendán pedig – ahol egyszer leesett és sokat bizonytalankodott – 10.433-ra értékelték a pontozók.

„Sikerülhetett volna jobban is ez a mai verseny, de nagyon örülök annak, hogy életem első ilyen nagy multisport eseményén be tudtam kerülni az összetett fináléba, nagy meglepetés volt ez a számomra – nyilatkozott Székely Zója.A talajgyakorlatomra kevesebb pontot kaptam, mint a selejtezőben, pedig csak egy kilépésem volt. Ugrásban hoztam, amit tudok, felemás korláton pedig a legkisebb értékű gyakorlatommal indultam, mert tartalékból előrelépve jutottam ki Minszkbe, így külön nem készültem erre a viadalra. A gerenda miatt kicsit el vagyok keseredve, mert az a selejtezőben sem sikerült, és most sem, sokat bizonytalankodtam. Ezen a szeren sokat kell még fejlődnöm.”

A vasárnapi szerenkénti döntőkben Péter Sára (ugrás) és Vecsernyés Dávid (nyújtó) révén lesznek érdekeltek a magyar tornászok.

EURÓPAI JÁTÉKOK
TORNA
NŐI EGYÉNI ÖSSZETETT, DÖNTŐ
1. Angelina Melnyikova (orosz) 54.498 pont
2. Lorette Charpy (francia) 54.166
3. Diana Varinska (ukrán) 52.766
...9. Schermann Bianka 50.933
...17. Székely Zója 48.898

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik