Európai Játékok: Péni Istváné az ötödik magyar érem

Vágólapra másolva!
2019.06.26. 15:16
null
Péni István bronzérmes lett az Európai Játékokon (Fotó: Tumbász Hédi)
Péni István bronzérmet nyert az Európai Játékokon a férfi kisöbű szabadpuska 3x40 lövéses számában.

Az UTE 22 éves ifjúsági olimpiai bajnoka az alapversenyből 1177 körös eredménnyel a negyedik helyen került fináléba, melyben az első lövésektől dobogós helyen állt, és végül 450.6 körös eredménnyel a 3. helyet szerezte meg. Mindössze két tizeden múlt, hogy az aranyéremért lőhessen, de így is rendkívül boldogan nyilatkozott a Nemzeti Sportnak a magyar küldöttség ötödik érmét nyerő sportlövő.

„Roppant módon örülök a bronzéremnek – mondta Péni István. – Nagyon szoros verseny volt, hárman már a döntő legelején megléptünk a többi versenyzőtől, és aztán már csak az érmek színéért ment a harc. Hol én, hol ők voltak előrébb, a végén az orosz Szergej Kamenszkijnek állt a zászló. Jól ment a lövés, ezzel az eredménnyel általában aranyérmet szoktam nyerni, de most kivételesen mind a hárman kiemelkedőt lőttünk. Amiatt különösen boldog vagyok, hogy már a döntő elején jól teljesítettem, a harmadik helyen fordultam a térdelő állás után, márpedig nekem az szokott a kritikus pont lenni a versenyzésemben. Többször előfordult, hogy a döntő utolsó, nyolcadik helyéről sikerül aranyérmet nyernem, mint például februárban, amikor megszereztem az olimpiai kvótát. Most nem ez volt a helyzet, az elejétől a végééig az élmezőnyben voltam, ez pedig olyan plusz löketet ad, ami segíteni fog a következő versenyekben.”

Péni István azt is elmondta, a játékokból hátralévő négy nap nem pihenéssel, hanem javarészt edzéssel fog telni, szeretné kihasználni az időt, és dolgozni az állóképességén. Azért természetesen a többi sportlövő versenyén ott lesz, és szurkol a társainak.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lakner Gábor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik