Európa Játékok: mintegy 200 magyar sportoló utazik Bakuba

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.20. 19:07
Egy nyári olimpiainál is népesebb, 300 tagú magyar küldöttség, benne csaknem 200 versenyző utazik Bakuba júniusban az első Európa Játékokra.

Ezt Fábián László csapatvezető, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója jelentette be az azeriekkel közösen tartott pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

Azad Ragimovnak, Azerbajdzsán ifjúsági és sportminiszterének, az Európa Játékok szervezőbizottsága alelnökének, az azeri nemzeti olimpiai bizottság igazgatójának tájékoztatása szerint az eseményen ötven ország 6100 sportolója fog versenyezni 16 olimpiai és négy nem olimpiai sportágban.

A miniszter hozzátette: Baku 2012 decemberében nyerte el az első Európa Játékok megrendezésének jogát, így az olimpiáktól eltérően nem hét esztendő, hanem mindössze két és fél év állt rendelkezésére a felkészüléshez.

„Bár több mint száz nap van még hátra a rajtig, Baku már készen áll a rendezésre" – fogalmazott, majd kiemelte: az Európa Játékokra azért van szükség, mert eddig minden más földrésznek volt már nagy kontinentális sporteseménye, csak éppen annak az Európának nem, ahol az olimpiai eszme gyökerezik.

Az MTI kérdésére a szervezőbizottság alelnöke elmondta, hogy a bakui játékok megrendezésének operatív költségei 909 millió eurót tesznek ki, amelyből eddig 350 milliót költöttek el.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy Baku pályázott a 2016-os és a 2020-as nyári olimpia megrendezésére, de még nem dőlt el, hogy az ország benyújtja-e pályázatát 2024-re is – amelyre Budapest is fontolgatja a jelentkezést.

A MOB sportigazgatója úgy fogalmazott: Magyarország szeretne bekerülni a tíz legjobb ország közé. Hozzátette: az Európa Játékok rangját emeli, hogy 11 sportágban riói olimpiai kvótáért is küzdhetnek a versenyzők. Fábián elsősorban a kajakosoktól és kenusoktól, a cselgáncsozóktól, a sportlövőktől, a birkózóktól, az ökölvívóktól, az úszóktól és a vízilabdázóktól vár jó szereplést.

A sajtótájékoztató után az azeri nagykövetség prezentációt tartott a játékokról a pesti Vigadóban, majd fogadást adott. Az eseményen részt vett többek között Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Tarlós István főpolgármester, Simicskó István sportért felelős államtitkár.

A bakui eseményt június 12. és 28. között rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik