Erősport: Juhász Péter az egyéni bajnoki cím mellé a páros ob-n is nyerni tudott

Vágólapra másolva!
2020.05.25. 14:11
null
A HSMA páros országos bajnokságának mezőnye (Fotó: Prémium Média & Sport Management)
Juhász Péter, aki 2020-ban zsinórban harmadik alkalommal nyerte meg az egyéni országos bajnokságot az erősemberek között, aktuális versenyzőpartnerével Véró Alexxel vágott neki a páros megmérettetésnek. A Magyar Erősember-szövetség (HSMA) páros bajnokságán (V-Team-kupa) hét duó mérte össze az erejét. A kérdés főként az volt, hogy a címvédőket sikerül-e leszorítani a dobogó legfelső fokáról – írta a versenyről szóló beszámolójában a Prémium Média & Sport Management.

 

A versenyt még zárt kapuk mögött tartották Várpalotánál, az inotai dolomitbányában, a szükséges járványügyi szabályozásnak megfelelő lebonyolítás mellett. Az izgalmas helyszínválasztás is emelte a versenyzők adrenalin szintjét: nem mindennap rendeznek sporteseményt egy külszíni bányában. Igaz, a szokatlan, apró zúzalékos, kőporos talaj nagyobb odafigyelést is igényelt. Hat versenyszám szerepelt az erősemberek szombati „menüjében”: nehézgéphúzás, vikingnyomás, hordágycipelés, lengősúly cipelés, felhúzás és bödönpakolás.

Az első versenyszámban a homlokrakodó tömege 23.5 tonna volt, amit a 25 méterre található célvonalig kellett a párosoknak elvontatni. Ebben a címvédő Sebestyén János, Molnár Zsolt páros bizonyult a legjobbnak, ha kis különbséggel is, de megelőzve a Juhász, Véró kettőst. Már ekkor sejteni lehetett, hogy a kis különbségeknek később még nagy jelentőségük lesz…

Vikingnyomásban szintén szoros csata bontakozott ki, s az utolsó másodpercekig kérdéses volt ki nyeri a számot. A nagy sorozatszámú nyomások ellenére a fent említett két párosnak sikerült 34-34 ismétléssel holtversenyben végezni.

(Fotó: Prémium Média & Sport Management)
(Fotó: Prémium Média & Sport Management)

 

Következett a speciális hordágy cipelés: egy fémvázas keretbe összességében 450 kilogramnyi szikladarabot pakoltak, amit a versenyzőknek egy 40 méter hosszú pályán egy fordulással kellett elvinni.

Ezt követte két egyéni szám, a lengősúly cipelés (381.5 kg 25 méteres cipelése vállon) és a felhúzás (300 kg minél több ismétlésre). Előbbiben az idei újonc Véró 3 századmásodperccel verte meg Sebestyént, míg Juhásznak már a szám megnyeréséhez elegendő volt az öt felhúzás is.

A záró gyakorlat bödönpakolás volt egy 122 centiméter magas kereten keresztül kellett a 140 kg-os bödönt átrakni 90 másodperc alatt minél többször. A számban Juhászék végül bebiztosították az összetett elsőséget.

„Szomorúak voltunk, amikor az első versenyszámban a második helyen végeztünk. Nagyon készültünk rá. A vikingnyomásban harmincnégy ismétlést hoztunk, ami nagyon jó eredménynek számít. A negyedik gyakorlatnál volt egy pici szerencsénk is, amikor Alex három századmásodperccel hamarabb ért be a lengősúllyal, mint a második helyen álló Sebestyén Jani. Ezt követően tudtuk, hogy mi lesz elég a vezetés megtartásához” – értékelte a versenyt Juhász Péter.

A második a tavalyi bajnok Sebestyén János, Molnár Zsolt, míg a bronzérem a Kónya Gergő, Lindeisz Gábor kettősé lett.

VÉGEREDMÉNY
1. Juhász Péter, Véró Alex: 39.5 pont
2. Molnár Zsolt, Sebestyén János: 35.5
3. Kónya Gergő, Lindeisz Gábor: 24.5
4. Mészáros Dávid, Vizi György: 21.5
5. Dezső Martin, Losonczi Imre: 17
6. Kovács Ferenc, Kurucz Kornél: 15
7. Novakovics Gábor, Vinkler Ádám: 14

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik