Elismerés: Polgár Judit a TE díszdoktora lett

Vágólapra másolva!
2020.05.29. 09:20
null
Polgár Judit a Testnevelési Egyetem díszdoktora lett (Fotó: Földi Imre, archív)
A Testnevelési Egyetem (TE) díszdoktora lett Polgár Judit, a kétszeres olimpiai bajnok sakkozó a TE 45. díszdoktori címét veheti át. 

 

Mocsai Lajos, a TE rektora a szenátus csütörtöki döntéséről elmondta, a díszdoktori címet olyan kiválóságok kapják, akik sportolóként vagy sportdiplomataként maradandót alkotnak és szoros a kapcsolatuk a Testnevelési Egyetemmel.

„Miután idén nyáron elindul a szellemi sportokkal foglalkozó szervezeti egységünk, bátran mondhatom, ezen a területen komoly terveink vannak és ebben a fontos munkában Polgár Juditra is számítunk. Az ő múltja sporttörténelmi, diplomáciai tevékenysége pedig kimagasló a sportágfejlesztésében és az oktatás területén egyaránt” – fogalmazott.

A minden idők legjobb női sakkozójának tartott Polgár Judit az oktatás terén is kiemelkedő tevékenységet folytat. A Polgár Judit Sakk Alapítvány 2012-ben indult útjára, hogy egy egyedülálló módszerrel segítse a gyerekek képességfejlődését a közoktatásban. A képességfejlesztő sakk kerettantervként bekerült a hivatalos Nemzeti Alaptantervbe, és 2013-tól önálló tantárgyként válaszható az általános iskolák alsó tagozatában. A tanulás segítésére Sakkpalota címmel készítettek tankönyv- és munkafüzet-sorozatot tanári kézikönyvvel kiegészítve.

Polgár Judit a 95 éves TE 45. díszdoktora, akinek neve olyan sportolói és sportvezetői világnagyságok közé kerül fel a Testnevelési Egyetem márványtáblájára, mint Juan Antonio Samaranch, Joao Havelange, Primo Nebiolo vagy éppen Jacques Rogge.

„Rengeteg energiát ad egy ilyen komoly elismerés – mondta Polgár Judit a TE honlapjának. – Megtisztelő, hogy egy kiemelkedő, lassan 100 éves intézmény, a Testnevelési Egyetem díszdoktora lehetek. Azért is tartom különösen fontosnak, mert remélem, mindez ráirányítja a fiatalok figyelmét arra a munkára, amit folytatok.”

Hozzátette, minden alkalommal, amikor kitüntetést kap – legutóbb tavaly novemberben az Európai Sakkszövetség első Európai Sakklegenda díjának odaítélésekor –, kicsit nosztalgiázik.

„Felidézem, mit értem el eddig és most milyen irányba tart az életem. Úgy látom, a kettő nálam összefügg, mert a sakksportban ugyanolyan fontos a versenyszellem, a kitartás és a tökéletesség, mint az oktatásban és a sakk népszerűsítésében. Hogy mindezt mások is felismerik és elismerik, megnyugtató. A visszajelzés mindig is fontos volt nekem, mert erőt ad” – hangsúlyozta Polgár Judit, aki várhatóan a TE őszi tanévnyitó ünnepségén veheti majd át a díszdoktori elismerést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik