Élesen ott volt a fegyvercsöve végén – örökre kőbe vésték a nevét

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2019.09.28. 15:51
null
Hammerl László (Fotók: Koncz György, Földi Imre)
Pilisszentkereszt–Fehér út. A távolság 40 kilométer, a menetidő 50 perc – a Pilis szívében élő dr. Hammerl László „lépésszámlálójával” mérve a távolság inkább emberöltőnyi. Tokió olimpiai bajnoka 60 évet várt arra, hogy a magyar sportlövészet Nemzeti Lőtérrel büszkélkedhessen. A lőtérrel, amely az ő és Helsinki aranyérmese, Takács Károly nevét is viseli.

 

– Kijelenthetjük, hogy sok emlék nem fűzi a Fehér úti lőtérhez?
– Emlék nem sok, hiszen ez a lőtér még nem létezett, amikor én versenyeztem, az 1989-es öttusa-világbajnokságra adták át, s eleinte csak az öttusázók, majd a pisztolyosok élvezhették a vendégszeretetét. Szövetségi kapitányként persze sokszor megfordultam itt, s pályafutásom során sokszor meg is éltem a Nemzeti Lőtér gondolatát, tervezését, sőt tervezési fázisait is, de az építkezés sohasem akart elindulni. Amikor kiderült, hogy a kormány támogatásának köszönhetően van pénz Nemzeti Lőtér kialakítására, többek között engem is bevontak az előkészítő munkába, szakértőként én is végigkísérhettem az ötvenes pálya létrejöttét, és a régi 25 méteres lőtér felújításának fázisait. Hatvan évet vártam arra, hogy elérkezzen ez a pillanat, s végre saját lőtere legyen a Magyar Sportlövőszövetségnek.

Hammerl László és fia, Soma a Tokió olimpiai bajnokáról elnevezett 50 méteres puskás lőtér előtt
Hammerl László és fia, Soma a Tokió olimpiai bajnokáról elnevezett 50 méteres puskás lőtér előtt

– Talán nem titok, megkönnyezte, hogy önről és helsinki olimpiai bajnokáról, Takács Károlyról nevezték el a létesítményt…
– Megkönnyeztem, mert megható és megtisztelő ezt átélni. Amikor annak idején a hódmezővásárhelyi strandfürdőt átalakították, és a sportuszodát Gyarmati Dezsőről nevezték el, a Nemzet Sportolói közül többen is elkísértük őt az ünnepségre. Akkor azt gondoltam, micsoda pillanat lehet ez Dezsőnek… És most átélhetem én is, olyan, mintha örökre kőbe vésték volna a nevem. De tudja, nem is ez az igazán megható ebben. Sokkal fontosabb az, hogy Takács Karcsi bácsival együtt maradunk meg így a kövekben, lőállásokban, ebben az épületben a sporttörténelemnek. Ő volt a példaképem, neki is köszönhető, hogy sikeres sportlövő vált belőlem. Amikor 1952-ben Helsinkiben győzött, az olimpiát követően megjelent egy kiadvány Így nyertünk Helsinkiben címmel. Azt a brosúrát forgatva, a tizenhat magyar aranyérmes történetét, nyilatkozatait olvasva tettünk fogadalmat az unokabátyámmal, hogy egyszer mi is olimpiát nyerünk. Nekem sikerült, és már jó ideje tudom, milyen áldás, kiváltság ez. Ahogyan az is, hogy valakiről még az életében neveznek el sportlétesítményt, amelyben például a fiam, Soma is edzhet, versenyezhet. Olyan helyen foghat puskát a kezébe, amely az édesapja nevét is viseli…

– És itt csiszolhatja tovább kiemelkedő tehetségét, hiszen a fia a bolognai Európa-bajnokságon a juniorok versenyében egyéniben bronz-, csapatban ezüst-, vegyes csapatban aranyérmes lett. Aki ismeri az ön múltját, tudja, hogy junior Európa-bajnoki bronzzal kezdte a sikersorozatát.
– Meg is mutattam neki az érmet, amelyet hatvan évvel korábban, kétszáz kilométerrel odébb, Milánóban szereztem. De talán nem csak ez lesz a közös szál az életünkben…

Hammerl László a Tokióban nyert aranyérmével
Hammerl László a Tokióban nyert aranyérmével

– Nehéz lehet két olyan kiváló sportlövő, mint ön és felesége, a világ- és Európa-bajnok Joó Éva nyomdokain haladni.
– Nincs rajta kényszer, sohasem erőltettünk semmit, Soma választotta magának ezt a sportágat. És nem is csoda, hiszen gyakorlatilag a lőtéren nőtt fel. Kicsiként ott sertepertélt a feleségem mellett, ő adott először puskát a kezébe, ő kezdte el vele a munkát. De Soma ma már az UTE-ban készül a kiváló edző, Kissné Oroszi Edit irányításával. Az ilyen váltás vagy leválás nem szükségszerű, több esetben jól működik az anya-gyerek kapcsolat a sportban is, gondoljunk csak Székely Éva és Gyarmati Andrea, vagy most Kopasz Bálinték életére. Mivel Soma az egyetlen fiú puskás volt a Honvédban, úgy ítéltük meg, sokat tesz hozzá a fejlődéséhez, ha a kortársai között, egységes, jó csapatban készülhet tovább. És nem hoztunk rossz döntést. Én már csak a sofőr szerepét viszem: megyek érte az iskolába, Szentendrére, viszem be Budapestre az edzésekre, és többnyire én is hozom haza.

 

– A lövészetet is hazaviszik? A vacsora alatt szó esik a tízesekről, a lőállásban történtekről?
– Isten ments! Néha felvetődik egy-egy sportággal kapcsolatos hír, amit megbeszélünk vagy egy-két jópofa mondat, amely elhangzott délután a lőtéren, de itthon nem a lövészet körül forog az életünk. Az ott marad a lőtéren, vagy mondjuk még a kocsiban, hazafelé menet megbeszéljük. A helyzet az, hogy sok mindent tudok a lövészet nagy igazságairól, törvényszerűségeiről, amelyeket egy-egy mondatba összesűrítve olykor el is mondok neki, de ez nem elég. Saját magának kell rájönnie arra, hogy ez mit is jelent valójában. Kell a saját felismerés ahhoz, hogy az ember teljes egészében a magáénak tudhassa a sikerét vagy rossz esetben a kudarcát. Tudja, van egy folyamata annak, ahogyan a kezdőből igazi sportlövő formálódik, és én vártam, s várom is azt a pillanatot, amikor a mi életünkben több szempontból visszaigazolódik ez a folyamat. Látom a fiamban a lehetőséget a ráfordított időben, a hozzáállásában, a gondolkodásában és most már egyre inkább az eredményeiben is. De neki kell végigmennie ezen az úton.

– Ha azt kérdezné, mi az az összetevő, titok, ami az olimpiai bajnokot felemeli, megkülönbözteti a többiektől, mit mondana neki?
– Beszéltünk már erről. Próbáltam neki ezt az állapotot megfogalmazni, amely olyan, mint egy bezárt világ. Maga a tökéletes befelé fordulás. Nemcsak a technikai háttérnek, a fegyvernek, a lőszernek, a sporteszköznek kell tökéletesnek lennie, hanem az előadás technikájának is. A lövés előadásának. Az a munka, amelyet a lőállásban végzek, a testhelyzetem felépítése, a fegyver felvétele, a tartás, a célzás mind az előadás része, ennek eredménye a tökéletes találat a táblán.

A Nemzeti Lőtér falát a magyar sportlövészet hat olimpiai bajnokának fotója díszíti, s a világraszóló sikerről beszámoló Nemzeti Sport-címlap
A Nemzeti Lőtér falát a magyar sportlövészet hat olimpiai bajnokának fotója díszíti, s a világraszóló sikerről beszámoló Nemzeti Sport-címlap

– Azt mondják, a sportlövők zárkózottak, de ahogy ezeket a szavakat formálta, ahogyan a kezét emelte, olyan volt, mint egy szenvedéllyel teli karmester…
– A zárkózott emberek is lehetnek szenvedélyesek, nem? Amúgy gyerekkorom óta ebben a szenvedélyben élek. Én örökké sportlövő vagyok.

– Visszatérve még egy mondat erejéig a nagy előadásra. Emlékszik még a tokiói pillanatokra, az aranyérme történetére?
– Szinte mindenre. Nagyon jó felkészülés után, kellő időben érkeztünk Tokióba. A verseny előtt tíz-tizenkét napot tudtunk eltölteni az edzésekkel, szinte úgy jártam ki a lőtérre a végén, mintha hazamentem volna. A verseny napján olyan lelkiállapotot tudtam előidézni, amelyet nem zavart meg semmi. Az időjárás is ideális volt, mert nem sütött a nap, felhős időben, enyhén szemerkélő esőben kezdődött a verseny. És már az elejétől sikerült azt elérnem, amit egy jó lövőnek mindig tudnia kell: leereszteni azt a bizonyos függönyt. Akkor úgy éreztem, hogy egyedül állok a semmi közepén, csak én voltam és a fegyverem, és meg tudtam élni azt a pillanatot, amely keveseknek adatik meg: élesen ott voltam a fegyvercsövem végén…

Az Európa-bajnok Orbán László lép be a nagybátyja, Takács Károly nevét viselő 25 méteres pisztolyos lőtér bejáratán
Az Európa-bajnok Orbán László lép be a nagybátyja, Takács Károly nevét viselő 25 méteres pisztolyos lőtér bejáratán
KUGLILÖVÉSZET ÉS NYOLCVAN FEKVŐTÁMASZ
Megható ünnepségen adta át a Nemzeti Lőteret a Magyar Sportlövőszövetség. A dr. Hammerl Lászlóról elnevezett 50 méteres puskás lőtér tábláját tokiói olimpiai bajnokunk fia, Hammerl Soma és az 1980-as moszkvai játékok aranyérmese, Varga Károly leplezte le, míg a Takács Károly nevét viselő 25 méteres pisztolyos lőteret gyorstüzelő pisztolyos Európa-bajnokunk, Orbán László avatta fel – nem véletlenül.
„Rokoni szálak fűznek Karcsi bácsihoz, az unokaöccse vagyok, 1976-os haláláig ő foglalkozott velem. Egy családi vacsoránál dőlt el a sorsom, Karcsi bácsi egyszer csak felpattant és azt mondta: »Na, fiam, nyújtsd ki a kezed!« Hatéves voltam, s innentől kezdve rendszeresen találkoztunk nála Kőbányán. Először egy flóbert adott a kezembe, természetesen töltény nélkül, aztán az otthonában szobalőszerrel lövöldöztünk különböző korongokra. Mintha ma lett volna, pedig évtizedek teltek el azóta… Karcsi bácsi jó kedélyű ember volt, de szigorú is, ha kellett, a csínytevéseim után kaptam a fejemre a gumi kezével, ilyenkor mindig viccesen így fenyegetett: »Vigyázzál, mert megbúbollak!« Mindene volt a lövészet, a társasházban, ahol lakott, rendszeres kuglilövészetet tartott a barátainak, a lakóknak. Pici félcolos vascsövekből vágott darabokat, s ezeket egy golyófogó elé egymás mellé állította, mint a kuglikat. Úgy kellett a csöveket eltalálni, hogy minél több dőljön le egyszerre. Híres volt a sportszeretete, rendszeresen futott, bokszolt, síelt, engem is ő tanított meg síelni a Normafánál, talán tizenkét esztendős lehettem. A kondija mindig is fontos volt, a reggeleket úgy kezdte, hogy lenyomott nyolcvan fekvőtámaszt, még hatvanéves korában is! Rengeteget köszönhetek neki, és boldog vagyok, hogy átélhettem ezt a pillanatot.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. szeptember 28-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik