EJ: Hámori szoros meccset nyert, Bernáth szorosat veszített

Vágólapra másolva!
2019.06.23. 16:05
null
Hámor Ádám szoros meccset nyert (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
Két roppant szoros, megosztott pontozással zárult meccset vívtak a mieink vasárnap délután a férfi ökölvívó Európa-bajnokságnak számító minszki Európai Játékokon. Hámori Ádám megnyerte, Bernáth Attila elveszítette kiélezett mérkőzését.

A magyar csapat két győzelemmel és öt vereséggel állt két nap után a fehérorosz fővárosban, ahol a harmadik versenynap első szakaszában a papírsúlyú Bernáthnak (49 kg) és a nehézsúlyú Hámorinak kellett javítania a mérlegen.

Előbb Bernáth Attilát szólították ringbe az Urucse Sportpalotában, ahol mintegy félház előtt látványos, közönségszórakoztató meccset vívott a román Cosmin-Petre Girleanuval.

Az összecsapást a román kezdte jobban, rögtön igyekezett magához ragadni a kezdeményezést, nagy lendülettel ment előre, és rengeteg ütést indított. A magyar papírsúlyú az első menetben végig hátrált, igyekezett távol tartani magától riválisát, és kontrákból eredményes lenni, ám ebben a három percben egyértelműen Girleanu volt a jobb.

Az első szünet után aztán alapvetően változott a meccs képe, Bernáth hátramenetből előremenetbe kapcsolt, ő irányított és sokat ütött. Girleanu a folytatásban sem maradt adós a pofonokkal, ám érezhetően nem ízlett neki riválisának új harcmodora, és többször is komoly gondja akadt a védekezéssel, védtelen fejére számtalan ütést kapott.

Az utolsó menet előtt teljesen nyíltnak tűnt a küzdelem, Bernáthot a magyar sarokból végig hajtották előre, aminek ő eleget is tett, ám az idő múlásával láthatóan fáradt, és nem indított már annyi ütést mint korábban, ugyanakkor riválisa sem tűnt frissnek, így a meccs végén nagy kérdés volt, ki lesz a nyertes.

A mérkőzés képét a pontozás is visszaadta, az ötből három pontozó 29–28-ra Girleanut, kettő 29–28-ra Bernáthot hozta ki győztesnek, így előbbi jutott a nyolc közé.

„Sajnálom, az első menetben nem azt csináltam, amit megbeszéltünk az edzőimmel, nem is voltam jó, utána már rendben volt a bokszom, jól ment, de a végén éreztem, hogy elment” – nyilatkozta sportszerűen a magyar sportoló.

Két meccsel később következett Hámori Ádám, aki a rendkívül kellemetlen stílusú bolgár Radoszlav Pantalejevvel küzdött meg a negyeddöntőért.

A bolgár rivális fél fejjel alacsonyabb volt a magyarnál, és szinte végig fejét leszegve ment előre, sokat ütött, de legalább annyit szabálytalankodott is. Hámori az első menetben kivárásra játszott, hagyta riválisát támadni, és közben igyekezett – többnyire sikeresen – feltartó egyenesekkel fogadni Pantalejevet.

A meccs végig szorosnak tűnt, hullámzott, és nem tett jót a színvonalnak a rengeteg – elsősorban a bolgár által elkövetett – szabálytalanság, amelyek jelentős részéért a mérkőzésvezető nem is figyelmeztette Pantalejevet. A pontozók nem értékelték a bolgár tisztátalan bokszát, és megosztott pontozással a magyar nehézsúlyút hozták ki győztesnek.

Pantalejev az eredményhirdetés után sem tette magát szimpatikusabbá, és miután Hámori kezét felemelték, kézfogás nélkül kiviharzott a szorítóból, majd edzőitől kísérve a csarnokból is.

„Nagyon élveztem a meccset, már alig vártam, hogy ringbe léphessek itt. Szerintem jól ment a bunyó, örülök a győzelemnek” – értékelt boldogan az MTI-nek a kőszegi nehézsúlyú, aki kedden az esti programban a horvát Toni Filipivel küzd meg az elődöntőért, és egyben a biztos éremért.

A vasárnap esti programban is két magyar, Fodor Milán (64 kg) és Harcsa Zoltán (75 kg) lép kötelek közé a nyolcaddöntőben.

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja:Lakner Gábor

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik