Conor McGregor – a király bejelentette visszavonulását (Fotó: archív)


Conor McGregor 2015 decembere és 2017 augusztusa között, vagyis kevesebb mint két év alatt olyan karriert csinált, amire korábban még nem volt példa a küzdősportok történetében – a néhány százezer dolláros ketrecharcoktól négy meccs alatt eljutott egy több tízmillió dollárt eredményező profi ökölvívó mérkőzésig, vagyis közben még sportágat is váltott, de ezzel az MMA és a UFC megítélésén, eladhatóságán is rengeteget javított. 

Az első lépcsőfok a 2015 decemberében, José Aldo ellen az első menetben, 13 másodperc alatt, egyetlen ütéssel elhódított pehelysúlyú vb-cím volt.

MCGREGOR–ALDO


Aztán súlycsoportot váltott és következett egy véres meccs és egy fojtással elszenvedett vereség a váltósúlyú Nate Diaztól 2016 márciusában, amely jó alapot adott egy visszavágóhoz, amit augusztusban egy még véresebb, gigászi csatában pontozással nyert meg.

MCGREGOR–DIAZ I.

MCGREGOR–DIAZ II.


Ezután jött az a mérkőzés, amellyel a UFC-nél is történelmet írt, hiszen 2016 novemberében, a könnyűsúlyú bajnok Eddie Alvarez legyőzésével ő lett az első a szervezet történetében, aki két súlycsoportban is világbajnok lett. Egy kombinációval megsorozta az amerikait, aki a padlóra került, és a mérkőzésvezetőnek a 2. menetben be kellett szüntetnie a küzdelmet. Ez a győzelem tette fel tulajdonképpen a koronát pályafutására, és ez volt az utolsó olyan meccse McGregornak, amit meg tudott nyerni.

MCGREGOR–ALVAREZ



Ezt követően már csak kisebb-nagyobb balhék, színpadias, az ellenfelek megalázását is szolgáló, show-műsorrá változtatott sajtótájékoztatók és két, együttesen legkevesebb 100 millió dollárt hozó (a pontos számok nem ismertek), de egyaránt vereséggel záruló összecsapás következett. McGregort, a kézmunkájának, az ütéskombinációinak köszönhetően az MMA-ban világklasszisnak számító harcost 2016 novembere óta már nem láthattuk.

Előbb 2017 augusztusában, a 10. menetben kikapott Floyd Mayweather-től egy profi bokszmeccsen, majd 2018 októberében a ketrecben  is alulmaradt – ismét fojtással szenvedett vereséget – Habib Nurmagomedovval szemben. Az orosz ezután kiugrott a ketrecből, amiből nagy balhé kerekedett. A dagesztáni a nézőtéren, McGregor a ketrecben verekedett, mindkettejüket eltiltották és pénzbüntetéssel sújtották.

MCGREGOR–MAYWEATHER


MCGREGOR–NURMAGOMEDOV


McGregor féléves eltiltása még le sem járt, de már be is jelentette a visszavonulását, 2016 áprilisa óta másodszor fordít hátat az MMA-nak.

Az már a Nurmagomedov elleni meccs előtt is kérdéses volt, hogyan folytatódhat majd a karrierje, mert olyan, 30–50 millió dolláros mérkőzéseket a UFC már aligha tud lekötni neki, amilyen a legutóbbi két összecsapása volt, a veresége után pedig egyértelműen csökkent is McGregor piaci értéke (értjük ezalatt elsősorban a vele elérhető televíziós bevételeket). Egy-két millióért pedig alighanem már nem kíván ketrecbe lépni. A Nurmagomedov elleni csatát megelőzően több mérkőzésre szóló megállapodást kötött a UFC-vel, de kérdés, az milyen feltételeket, milyen kilépési záradékot tartalmazott. Ezért sem zárnánk ki teljesen, hogy látjuk még küzdeni McGregort, ha mégsem, akkor az alábbi videóval veszünk búcsút a villámkarriert befutó írtől, aki legalább akkora botrányhős és a szó szoros értelmében vett show-man (volt) a ketrecen kívül, mint amekkora klasszis (volt) azon belül…

MCGREGOR LEGJOBB PILLANATAI

 

 DANA WHITE KÖZLEMÉNYE

A UFC hivatalos csatornáin nem reagált McGregor bejelentésére, de a szervezet elnöke, Dana White más csatornákon keresztül kiadott egy közleményt. 

„Neki megvan a pénze ahhoz, hogy visszavonuljon, és ott van a whiskey-biznisze is. Teljesen megértem őt, a helyében én is visszavonulnék. A harcoktól vonult vissza, nem a munkától” – fogalmazott közleményében Dana White. Mint ismeretes, McGregor egy whiskeyket forgalmazó céget indított 2018-ban.

„A whiskey lefoglalja őt, és meggyőződésem, hogy mással is foglalkozik majd. Hihetetlen dolgokat ért el ebben a sportban, és örömmel várom, hogy a ketrecen kívül is olyan sikeres legyen, mint amilyen azon belül volt” – tette hozzá White.

A hírek szerint egyébként a Donald Cerrone elleni mérkőzésről folytak tárgyalások, de nem született egyezség, és ezután jelentette be a visszavonulását McGregor.