Édesanyákat köszöntő kisfilmmel indult az idei „Köszi, Anyu!” kampány

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.29. 16:24
null
Hosszú Katinka édesanyja is mesélt a nyitó sajtótájékoztatón
Száz nappal a 2016-os riói olimpia megnyitóünnepsége előtt világpremierként, több mint 30 országban egy időpontban robbant az új „Köszi, Anyu!” kisfilm, amely – folytatva a korábbi filmek gondolatvilágát – idén is igazán érzelmesre sikerült. (x)

A filmeket a P&G indította útjára, amikor 2012-ben elkötelezte magát 10 évre a Nemzetközi Olimpiai Mozgalom támogatása mellett. Akkor döntötte el, hogy az anyák előtt fog tisztelegni minden olimpiai évben, mert vallja, hogy minden sikeres sportoló mögött áll egy anya, aki segíti, támogatja minden helyzetben és akikre érdemes odafigyelnünk a mindennapokban is.

Az idei „Köszi, Anyu!" kampány új kisfilmje a Strong (Erő) címet kapta. A kisfilm középpontjában az erő áll, amely azt a mindennapi igazságot mutatja be, hogy a hétköznapi anyák bátorsága miként állít példát gyermekük számára a kritikus időszakokban. A film négy, az olimpiai játékokra készülő anyuka és gyermeke utazását kíséri végig, bemutatva azokat a pillanatokat, amelyek alkalmával az anyák ereje képes mindent megváltoztatni. Ezek azok a pillanatok, amelyeket minden gyermek felidéz és bátorságot merít a világ legnagyobb színpadán, az olimpiai játékokon.



A vállalat nyitó sajtótájékoztatóján Bakos Barbara, Hosszú Katinkának édesanyja mesélt el számos személyes történetet Katinka fiatalkoráról, a sportoló maga pedig exkluzív videoüzenetben köszöntötte a jelenlevőket és kívánt boldog anyák napját.

„Úgy érzem, mintha a saját történetemet látnám viszont – mondta Hosszú Katinka ötszörös világbajnok, világcsúcstartó úszó. – Mindig is inspiráló és példaértékű volt számomra az az erő, amit édesanyám tanúsított egész pályafutásom alatt. Nagy hullámvölgyeket kellett átélnem ahhoz, hogy most itt tartsak, de anyu még akkor is pozitív maradt és a másnap lehetőségeit tartotta szem előtt, amikor a dolgok éppen nem a tervek szerint alakultak. Anyukám mindig mellettem van, támogat, sosem voltak elvárásai velem szemben. Anyu nélkül közel sem lennék olyan erős lelkileg, mint amilyen vagyok. Hálás vagyok, hogy egy olyan nagyvállalat, mint a P&G elismeri édesanyám erejét, mindazt, amit értem tett és tesz, valamint azt, hogy mennyire fantasztikus nő is ő valójában."

A Jakupcsek Gabriella által vezetett beszélgetésben Pálosi Adrienn, az énidő.hu pszichológusa, Matej Podobnik, a P&G kelet-európai régiójának vállalati kommunikációért felelős menedzsere, valamint Siklós Erik, a Magyar Olimpiai Bizottság marketing- és kommunikációs vezetője beszélgettek az édesanyák erejéről, példamutatásáról és szerepéről a gyermekek jövője szempontjából.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik