Andrew Parsons, az IPC elnöke a pénteken közölt hírrel kapcsolatban elmondta: 29 hónappal az eltiltást követően az IPC igazgatótanácsa meggyőződött arról, hogy már nincs szükség az Orosz Paralimpiai Bizottság (RPC) felfüggesztésére, mivel az RPC az előírt 70 pontból 69-et teljesített. Ugyanakkor az orosz parasportolók csak abban az esetben vehetnek részt nemzetközi versenyeken, ha megfelelnek a meghatározott vizsgálati követelményeknek.

Az RPC üdvözölte a döntést, és kijelentette, hogy a nemzetközi bizottság által támasztott feltételeket „elfogadhatónak” tartja.

Az Orosz Doppingellenes Ügynökséget (RUSADA) és a moszkvai doppinglabor működését 2015 végén függesztették fel, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) az év novemberében nyilvánosságra hozta illetékes bizottságának vizsgálati jelentését, amely megállapította, hogy Oroszországban átfogó doppingolás zajlott.

Egy évvel később a WADA által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság arra a következtetésre jutott, hogy Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az IPC döntése értelmében orosz parasportolók a 2016-os riói nyári játékokon nem vehettek részt, míg a tavalyi pjongcsangi téli olimpián külön engedélyt kellett kérniük a szerepléshez. Aki ezt megkapta, csak semleges színekben vehetett részt a versenyeken.