Van Gerwen brutális játékkal kiütötte Andersont, Smith ellen játssza a döntőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.30. 19:58
null
Michael van Gerwen ellenállhatatlanul játszott Gary Anderson ellen (Fotó: Twitter)
Michael van Gerwen és Michael Smith játssza a dartsvilágbajnokság döntőjét kedden, miután a holland 6:1-re lemosta Gary Andersont, míg az angol 6:3-ra múlta felül a meglepetésember Nathan Aspinallt.

 

DARTSVILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
ELŐDÖNTŐ
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Gary Anderson (skót, 4.) 6:1
Michael Smith (angol, 10.)
–Nathan Aspinall (angol) 6:3

ÖSSZEFOGLALÓ

Michael Smith (angol, 10.)–Nathan Aspinall (angol)

Az elődöntő első meccsén Smith óriási lendülettel kezdett, és ez ellen Aspinallnak nem volt ellenszere. Az első két szettben Aspinall leget sem tudott nyerni, Smith folyamatosan 100 fölötti körátlaggal 2:0-ra elhúzott.

De Aspinall nem omlott össze. A világranglistán 73. helyezett angol szépen lassan összerakta a játékát, átlaga elkezdett felfelé kúszni, miközben Smith kissé visszaesett. Aspinall megragadta a lehetőségeit, és 3–2-vel majd 3–1-gyel 2:2-re egyenlített.

Aspinall teljesen felvette Smith tempóját. Repkedtek a 180-as körök, és úgy tűnt, nem engedik el egymást. Ám 3:3 után Smith kihasználta Aspinall hibáit, és egymás után két szettet nyerve 5:3-ra elhúzott. Így tehát Smithnek más csak egyetlen szett kellett a győzelemhez. A nyolcadik játszma végén Smith 16 darab 180-as körnél járt, Aspinall 12-szer dobott ilyet.

A kilencedik szettet Smith kezdhette, vagyis Aspinallnak minimum egyszer brékelnie kellett, hogy életben tartsa esélyét. Bár megvolt rá a lehetősége, a kulcsnyilakat nem tudta érvényesíteni, Smith pedig nem kegyelmezett: 3–0-val hozta a szettet, és elsőként bejutott a döntőbe.

Smith körátlaga 105.22 lett, de Aspinall is nagyszerű volt 100.53-mal. Smith 17-szer, Aspinall 13-szor dobott 180-as kört. Smith kereken 50 százalékkal kiszállózott (22/44), és Aspinall is közel járt hozzá 48.15 százalékkal (13/27).

Michael van Gerwen (holland, 1.)–Gary Anderson (skót, 4.)

Van Gerwen brutálisan kezdett, elképesztő magabiztossággal vetette bele magát a küzdelembe. A holland világelső 4:0-ra elhúzott. Pedig Anderson nem játszott nagyon rosszul, de többet hibázott a riválisánál.

A 4. szett végén Van Gerwen 109.36-os körátlagon állt, és ami meglepő, hogy Anderson is magasan 100 fölött járt (102.3). Mégis sima 4:0 volt a hollandnak. Mindketten 6-6 darab 180-as kört dobtak, de Van Gerwen kiszállói sokkal jobban ültek (12/18, 66% és 3/8, 37.5%).

Anderson bosszankodhatott, mert hiába tett meg mindent, Van Gerwen legyőzhetetlennek tűnt ezen az estén. A kétszeres világbajnok skótnak gyakorlatilag semmi sem jött össze. Ezzel együtt 5:0 után Anderson egy pillanatra feltámadt, és megnyerte a hatodik szettet, ám nagyon súlyos átok ült a kiszállóin, és ezen ment el számára az egész meccs.

Van Gerwen valósággal átgazolt a skóton, kegyetlenül erős játékkal diadalmaskodott 6:1-re. A holland körátlaga 104.76 lett, Andersoné 97.98. Mindketten 11-szer értek el 180-as kört. Van Gerwen 39 kísérletből dobta meg 19-szer a kiszállót (48.72%), míg Anderson mindössze hétszer találta el a duplát 29 kísérletből (24.14%). Így csak a holland nyerhetett.

A világbajnokság döntőjét, amelyen tehát Michael van Gerwen és Michael Smith küzd meg a Sid Waddell-trófeáért, magyar idő szerint kedden este 9 órakor kezdik.

LEGRŐL LEGRE

MICHAEL VAN GERWEN–GARY ANDERSON

7. SZETT 6:1

Bravúros Anderson-leggel indult a szett, 80-ról két dupla 20-assal kiszállt. (0–1). A skót simán vezethetett volna 2–0-ra i, de képtelen volt kiszállni dupla 3-ról. A holland visszabrékelt (1–1). A harmadik legben Anderson jól dobta a tömeget, de megint elrontott a kiszállót (2–1). Van Gerwen megint egy legre került a győzelemhez. Bár Anderson kezdhetett, minden hite elszállt, és a holland klasszis behúzta ezt is (3–1).

MICHAEL VAN GERWEN LESZ MICHAEL SMITH ELLENFELE A KEDDI DÖNTŐBEN!

6. SZETT 5:1

Anderson nagy nehezen D16-tal a végén megnyerte a leget (ez volt mindössze a 4. a mai estén – 0–1), majd Anderson brékelt, miután Van Gerwennek nem jött a D20 (0–2). Igen ám, de a kétszeres világbajnok holland rögtön visszabrékelt (1–2). A negyedik legben Van Gerwen egyenlített, így egyetlen legre került a döntőhöz. A döntő leget Anderson kezdhette, és meg is oldotta, 24-ről kiszállva a végén (2–3). Megvan a becsületszett!

5. SZETT 5:0

Van Gerwen 52-ről kiszállt, és máris 1–0. A demoralizáló játékból nem vett vissza, a második legben ismét brékelt (2–0). A harmadik legben Van Gerwen dupla 1-ről szállt ki… (3–0).

Mi lesz ennek a vége???

4. SZETT 4:0

Van Gerwen szinte képtelen hibázni a kiszállóknál. Az első legben 87-ről szállt ki, miután Andersonnak ez nem jött össze (1–0), és a holland a másodikat is simán hozta (2–0). Anderson megnyerte a harmadik leget (már nagyon kellett neki), ám a negyedik leg ismét a hollandé lett (3–1).

A szett végén Van Gerwen 109.36-os körátlagon állt, és ami meglepő, hogy Anderson is magasan 100 fölött járt (102.3). Mégis sima 4:0 a hollandnak. Mindketten 6-6 darab 180-as kört dobtak, de Van Gerwen kiszállói sokkal jobban ültek (12/18, 66% és 3/8, 37.5%).

3. SZETT 3:0

Van Gerwen egy 11 nyilas leggel gyorsan hozta a kezdését (1–0). A második legben 85-ös kiszállót oldott meg a világelső, bullal a végén (2–0). A harmadikat 74-ről fejezte be, és Van Gerwen máris 3 szettes előnyre tett szert… (3–0).

2. SZETT 2:0

Andersonnak nem jött össze a dupla 18-as kiszálló, Van Gerwen pedig köszönte a lehetőséget, kiszállt 28-ról (1–0). Majd gond nélkül hozta a saját kezdését (2–0). A hollandot a harmadik legben sem lehetett megállítani 15 nyilassal hozta ezt, és vele együtt a szettet (3–0).

1. SZETT 1:0

Van Gerwen kezdhetett, de Anderson dobott egy 180-at, majd 127-es kiszállóval brékelt (0–1). A második legben Anderson szektorhibáit a holland kihasználta, és visszavette az elveszített kezdést (1–1). A harmadikban Van Gerwen simán hozta a kezdését, de Anderson 104-es kiszállóval egyenlített (2–2). A döntő játék végén Van Gerwen a harmadik nyilával eltalálta a D20-at, így övé lett az első szett (3–2).

MICHAEL SMITH–NATHAN ASPINALL

9. SZETT 6:3

Mivel Smith kezdi a szettet, Aspinallnak legalább egyszer brékelnie kell, hogy életben tartsa esélyét. Majdnem össze is jött az elején 128-ról, de nem sikerül a kiszálló, Smith pedig nem adott újabb esélyt (1–0). Aspinall nem tudta hozni a saját kezdését, jött a brék Smithnek, így már csak a saját kezdését kellett hoznia a döntőért (2–0). Smith 121-es kiszállóval koronázta meg a mai esti parádés teljesítményét (3–0).

MICHAEL SMITH A DARTSVILÁGBAJNOKSÁG ELSŐ DÖNTŐSE!

Smith körátlaga 105.12 lett, de Aspinall is nagyszerű volt 100.53-mal. Smith 17-szer, Aspinall 13-szor dobott 180-as kört, előbbi rekord az elődöntők történetében. Smith kereken 50 százalékkal kiszállózott (22/44), és Aspinall is közel járt hozzá 48.15 százalékkal (13/27).

8. SZETT 5:3

Smith 144-ről brékelhetett volna, nem jött össze a D12, majd Aspinall 64-ről a harmadik nyilával kiszállt (0–1). Smith simán egyenlített, majd 130-ról bullal brékelt (2–1). A negyedik legben Smith magabiztosan hozta a kezdését, és ezzel 3–1-gyel a szettet is. Smith ismét két szettel megy!

7. SZETT 4:3

Smith simán hozta az első leget (1–0), majd Aspinall gyengébb dobásai után elvetette riválisa kezdését (2–0). Smith többször nyerhette volna a harmadik leget és a szettet, de sorra elrontotta a kiszállókat, és Aspinall az „egekből” hozta a játékot (2–1). Smith javított a negyedikben, és brékelve 90-ről kiszállt (3–1).

6. SZETT 3:3

Aspinall kezdett jobban, hozta a legjét 52-ről (0–1), majd óriási esélye nyílt brékelni, de a kiszállónyilak nem ültek. Smith nem adta vissza az esélyt, 97-ről kiszállt (1–1). A harmadik leg ismét Aspinallé lett, de Smith egyenlített (2–2), így újabb döntő játék következett. Mindketten rontottak a magas kiszállónál, de utána Aspinall abszolválta a 25-öt, így övé lett a szett (2–3).

5. SZETT 3:2

Aspinall azonnal elvette Smith kezdését (0–1), de utóbbi nem omlik össze, rögtön egyenlít (1–1). A harmadik legben Smithnek majdnem összejött a 170-es kiszálló – kimaradt a bull –, de ellenfele nagyon magasan volt, és a következő körben hozta a kezdését (2–1). Aspinallé volt az utolsó szó a negyedik legben (2–2), majd a mindent eldöntő játékban, miközben Aspinall 47-en állt, Smith 93-ról az utolsó nyilával bedobta a D9-et, és ezzel övé lett a szett (3–2).

Eddig összesen 19-szer dobtak 180-at (Smith 11-szer, Aspinall 8-szor). Smith körátlaga 105.23, Aspinallé 102.7. Szenzációs meccs!

4. SZETT 2:2

Aspinall 13 nyilassal hozta a kezdését (0–1). Smith átlaga 102 fölött, de most már honfitársa is közelít a 100-hoz. Smith összekapta magát, és 136-ról hozta a kezdését (1–1). Két 180-as körrel indult a harmadik leg, majd Aspinall 52-ről kiszállt (1–2). Aspinall nagyon kemény! Smith megint kicsit visszaesett, és mivel a 10. helyen kiemelt angolnak nem jött össze a 85-ös kiszálló, Aspinallnak 76-ról lehetősége nyílt elvenni Smith kezdését. A harmadik nyíl a dupla 8-asban landolt, megcsinálta! (1–3).

3. SZETT 2:1

Aspinall 65-ről nem tudott kiszállni, pedig elvehette volna Smith kezdését. Utóbbi ismét hozta a leget (1–0). Aspinall megnyerte az első legjét, ehhez 60-ról kellett kiszállnia (1–1). Smith gyorsan javított (2–1), de Aspinall hozta a negyedik lehet D15-tel a végén (2–2). Aspinall a legjobbkor vette el a most többet hibázó Smith kezdését, és ezzel megnyerte a leget! (2–3).

2. SZETT 2:0

Smith 108-as kiszállóval azonnal elvette Aspinall kezdését (1–0). Aspinallnak lehetősége lett volna egyenlíteni 104-ről, de a D20-at elhibázta. Smith nem kegyelmezett (2–0). A harmadik legben is volt esélye Aspinallnak, de Smith 100-ról kiszállt 20-szal és két dupla 20-assal… Egyelőre zseniálisan dob (3–0, 104.85 volt Smith átlaga ebben a szettben).

1. SZETT 1:0

Smith dobhat először. Az első legben könnyedén – egy 180-as kört is dobott – lekerekített 40-re, és a második nyilával megdobta a dupla 20-at (1–0). A második legben Smith lendülete tovább tartott, s egy 13 nyilassal elvette ellenfele kezdését (2–0). A harmadik játék is sima volt, 65-ös kiszállóval 3–0-ra megnyerte az első szettet – 107.37-es átlaggal.


ELŐZMÉNYEK

Az elődöntőbe jutottak 100 ezer fontot (35.7 millió forint) kapnak. A döntősök ennek dupláját teszik zsebre, de a leendő bajnoknak 500 ezer font (178.3 millió forint) jár. Ez utóbbi 100 ezerrel több az előző győztes díjánál.

A döntőbe jutáshoz hat szettet kell nyerni.

Rob Cross már nem védheti meg a címét, mivel az angol a 16 között kikapott Luke Humphriestól.

Michael Smith (angol, 10.)–Nathan Aspinall (angol)

Smith a címvédő Rob Crosst kiejtő Luke Humphriest legyőzve jutott a négy közé. Az élete tornáját játszó Aspinall az északír Brendan Dolan ellen lett elődöntős.

Smith: – Már nem az a játékos vagyok, aki két-három évvel ezelőtt voltam. Amikor kell, kézbe tudom venni az irányítást. Elmondtam a fiamnak, hogy feljöhet a színpadra, ha megnyerem a trófeát. Soha még csak hozzá sem értem, és nem is teszem meg, amíg el nem hódítom.

A világranglistán 73., és első PDC-vb-jén induló Aspinall az életét megváltoztató győzelemről beszélt a negyeddöntős győzelme után. „Nincs még vége az álmomnak. Érzem, hogy még több van bennem, és már nagyon várom az elődöntőt. Minden pillanatát élvezem ennek az egésznek.”

Michael van Gerwen (holland, 1.)–Gary Anderson (skót, 4.)

Van Gerwen az angol Ryan Joyce-t, Anderson az angol Dave Chisnallt felülmúlva küzdhet meg a döntőért.

Van Gerwen minden meccsén átlépte a 100-as körátlagot. A „leggyengébb” teljesítménye 101.12 volt a nyolc között.

Anderson nem teljesen egészséges, fájt a háta az elmúlt időszakban. Van Gerwen tréfásan megjegyezte, hogy „Gary biztosan öregszik”.

Van Gerwen: – Valami különlegeset várok magamtól vasárnap este. Nem lazíthatok, élesen kell játszanom.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik