Darts-vb: Price óriási izgalmak után jutott tovább a 3. körbe

B. L., H. T.B. L., H. T.
Vágólapra másolva!
2019.12.20. 00:31
null
Nem sokon múlt, hogy Gerwyn Price is kiessen a vb-n (Fotó: Twitter)
Közel állt a bravúrhoz a szlovén Benjamin Pratnemer, akinek a londoni PDC-dartsvilágbajnokság első fordulójában 2:1-es vezetésnél három meccsnyila is volt Justin Pipe ellen, végül azonban a hazai versenyző jutott tovább. Az esti program négy meccsén háromból döntő szett döntötte el a továbbjutást. 

 

A 25. helyen kiemelt Steve Beaton az első szett megnyerése után a másodikban gyorsan kétleges hátrányba került, de ezt egy 170-es, majd egy 133-as kiszállóval eltüntette. Kyle Anderson erre 116-os kiszállóval válaszolt, így egyenlített a szetteket tekintve.

Beaton egy sima szettel került közel a továbbjutáshoz, és bár Anderson 2:1-nél és 2:2-nél is dobhatott a döntő játszmáért, a duplák nem jöttek, ezt pedig megbüntette az angol (3:1).

Az esti program izgalmas találkozókkal kezdődött, Chris Dobey már 2:0-ra vezetett, ám Ron Meulenkamp egyenlíteni tudott, így döntő szettben dőlt el a továbbjutás sorsa. A mindent eldöntő szettben a holland lépett el két nyert leggel, de a 22. kiemelt angol fordított és 4–2-re behúzta a szettet, ezzel bejutott a harmadik körbe.

Callan Rydz majdnem megtréfálta az esélyesebbek számító Danny Noppertet, de a holland végül döntő szettben meg tudta nyerni a mérkőzést. A sorban következő angol–holland párharc viszont már nem a hollandnak kedvezett, a 10. kiemelt Dave Chisnall 3:1-re győzte le Vincent van der Voortot.

Az este utolsó meccsén Gerwyn Price, a világbajnokság egyik nagy esélyese is tábla elé lépett és a vártnál jóval nehezebben jutott tovább! A harmadik kiemelt walesi elvitte az első szettet, utána azonban szétesett a játéka, William O’Connor pedig fordított. Price-nak sikerült egyenlítenie, de csak futott az eredmény után – egészen az utolsó pillanatokig, amikor az ír elnézte a kiszállóját, a hatalmas hibát pedig kihasználta a Jégember, aki brékelt, majd 4–2-re behúzta a leget, így a szettet is, és megszerezte a győzelmet!

PDC Darts on Twitter

PRICE SURVIVES A SCARE! WOW. Crazy moments there as Willie O'Connor miscounts allowing Gerwyn Price to lead in the tie-break and from there a hold of throw sees the third seed secure his third round spot! He defeats O'Connor 3-2! https://t.co/lvmepegToG



DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, 7. NAP
DÉLUTÁNI PROGRAM
1. FORDULÓ

Justin Pipe (angol) (92.26)–Benjamin Pratnemer (szlovén) (87.45) 3:2
Ryan Joyce (angol) (83.37)–Jan Dekker (holland) (84.07) 2:3
2. FORDULÓ
John Henderson (angol, 30.) (93.34)–James Richardson (angol) (83.77) 3:0
Steve Beaton (angol, 25.)–Kyle Anderson (ausztrál) 3:1

ESTI PROGRAM

2. FORDULÓ
Chris Dobey (angol, 22.) (96.33)–Ron Meulenkamp (holland) (94.71) 3:2
Danny Noppert (holland, 31.) (92.85)–Callan Rydz (angol) (87.09) 3:2
Dave Chisnall (angol, 10.) (93.10)–Vincent van der Voort (holland) (91.99) 3:1
Gerwyn Price (walesi, 3.) (90.98)–William O'Connor (ír) (93.22) 3:2

A PÉNTEKI PROGRAM
13.30 (Tv: Sport1)
2. FORDULÓ
Darren Webster (angol, 20.)–Jamada Juki (japán)
Mervyn King (angol, 19.)–Ciaran Teehan (ír)
Jonny Clayton (walesi, 16.)–Jan Dekker (holland)
Ricky Evans (angol, 32.)–Mark McGeeney (angol)

20.00 (Tv: Sport2)
2. FORDULÓ
Nathan Aspinall (angol, 12.)–Danny Baggish (amerikai)
Joe Cullen (angol, 15.)–Nico Kurz (német)
Max Hopp (német, 24.)–Benito van de Pas (holland)
Peter Wright (skót, 7.)–Noel Malicdem (Fülöp-szigeteki)

A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Jelle Klaasen (holland) 3:1
Ricky Evans (angol, 32.)–Mark McGeeney (angol)
Jonny Clayton (walesi, 16.)–Jan Dekker (holland)
Stephen Bunting (angol, 17.)–José Justicia (spanyol) 3:2
James Wade (angol, 8.)–Ritchie Edhouse (angol) 3:0
Steve Beaton (angol, 25.)–Kyle Anderson (ausztrál) 3:1
Ian White (angol, 9.)–Darius Labanauskas (litván) 1:3
Max Hopp (német, 24.)–Benito van de Pas (holland)

Gary Anderson (skót, 5.)–Brendan Dolan (északír) 3:0
Steve West (angol, 28.)–Ryan Searle (angol)
Nathan Aspinall (angol, 12.)–Danny Baggish (amerikai)
Krzysztof Ratajski (lengyel, 21.)–Zoran Lerchbacher (osztrák) 3:1
Michael Smith (angol, 4.)–Luke Woodhouse (angol) 1:3
Dimitri Van den Bergh (belga, 29.)–Josh Payne (angol)
Adrian Lewis (angol, 13.)–Cristo Reyes (spanyol)
Darren Webster (angol, 20.)–Jamada Juki (japán)

Rob Cross (angol, 2.)–Kim Huybrechts (belga) 0:3
Danny Noppert (holland, 31.)–Callan Rydz (angol) 3:2
Joe Cullen (angol, 15.)–Nico Kurz (német)
Jermaine Wattimena (holland, 18.)–Luke Humphries (angol) 2:3
Peter Wright (skót, 7.)–Noel Malicdem (Fülöp-szigeteki)
Keegan Brown (angol, 26.)–Aszada Szeigo (japán)
Dave Chisnall (angol, 10.)–Vincent van der Voort (holland) 3:1
Jeffrey de Zwaan (holland, 23.)–Darin Young (amerikai) 3:2

Daryl Gurney (északír, 6.)–Justin Pipe (angol)
Glen Durrant (angol, 27.)–Damon Heta (ausztrál)
Mensur Suljovic (osztrák, 11.)–Fallon Sherrock (angol)
Chris Dobey (angol, 22.)–Ron Meulenkamp (holland) 3:2
Gerwyn Price (walesi, 3.)–William O'Connor (ír) 3:2
John Henderson (angol, 30.)–James Richardson (angol) 3:0
Simon Whitlock (ausztrál, 14.)–Harry Ward (angol)
Mervyn King (angol, 19.)–Ciaran Teehan (ír)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik