Darts-vb: Gary Andersont megcsapta a kiesés szele, de továbbjutott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.22. 22:41
null
Jamie Lewis tavaly elődöntőig jutott, idén már a 16 között van. (Fotó: twitter.com/OfficialPDC)
A londoni Alexandra Palace-ban zajló PDC-dartsvilágbajnokságon szombat délután megkezdődtek a 3. forduló küzdelmei, s rögtön az első meccs meglepetést hozott: a nem kiemeltként a legjobb 32 közé kerülő Ryan Joyce legyőzte a 25. kiemelt Alan Norrist. A délután utolsó meccsén jött a még nagyobb meglepetés: Jamie Lewis 2:0-s hátrányból felállva döntő szettben kiejtette az ötödik kiemelt északír Daryl Gurneyt. Este aztán a nála eggyel előrébb rangsorolt kétszeres világbajnok Gary Andersont is meglegyintette a kiesés szele, de nagy csatában továbbjutott Jermaine Wattimena ellen. A játéknapot a világelső Michael van Gerwen magabiztos sikere zárta.

Talán még maga Ryan Joyce sem gondolta, hogy a még két ünnep között is jelenése lesz a vb-nek otthont adó Alexandra Palace-ban. Márpedig pontosan ez történt, a 33 évesen első PDC-vb-jén részt vevő angol Joyce ugyanis az első két szett sima elvesztése után a következő hármat sorban megnyerte, végül a döntő szettben 3–1-re nyert, így végül 4:3-mal biztosította helyét a legjobb 16 között.

Merthogy a legjobb 16 közé jutásért már a korábbi három helyett négy nyert szettig mennek a párharcok, így már csak 3 mérkőzés fél egy-egy etapba, azaz hatot játszanak egy nap.

A szombati második viszonylag sima volt: a 12. kiemelt angol, Dave Chisnall sima 4:0-lal küldte haza Belgiumban karácsonyozni a 21. helyen rangsorolt Kim Huybrechtset.

A délutáni program utolsó meccse viszont igazán remek mérkőzést hozott,igazán meglepő eredménnyel: a walesi a 28. kiemelt Jamie Lewis ugyanis ihletett formában játszott az 5. helyen besorolt északír Dary Gurney ellen: a hétszettes meccsen 12 darab 180-at dobó walesi döntő szettben búcsúztatta ellenfelét.



Az esti program két nem kiemelt meccsével kezdődött, az angol Ryan Searle viszonylag könnyedén 4:1-ggyel intézte el a nem túl szimpatikus vesztes képében tetszelgő ír William O'Connort.

Gary Anderson rendkívüli izgalmak közepette jutott tovább (Fotó:)
Gary Anderson rendkívüli izgalmak közepette jutott tovább (Fotó:)

A nap ötödik meccsén jött a kétszeres világbajnok, 4. kiemelt Gary Anderson és a 28. helyen rangsorolt holland Jermaine Wattimena ütközete. Hogy a skót kiválóság nem számíthat könnyű csörtére, azt a 30 éves holland rögtön az első legben jelezte: 142-ről szállt ki.

A nehézségekről a 48 éves skótnak nem sok sejtése lehetett az elvesztett első szett után, mivel a következő hármat megnyerte, ám 3:1 után nem tudta befejezni a meccset, a holland egyenlített, így jöhetett a döntő szett.

Ott pedig Wattimena hamar brékelte ellenfelét, ám Anderson nem hagyta magát, s azonnal visszabrékelt, majd 3–3-nál egyenlített, végül 4–3 után az első meccsnyilát rögtön be is dobva megnyerte a mérkőzést, s így bejutott a legjobb 16 közé a mai napon 48 éves skót.


A játéknap záró meccsét a világelső Michael van Gerwen vívta a német Max Hopp-pal. A holland nagyon erős első szettel nyitott (112.7-es átlag, 3–0), majd a második játszmát is behúzta, de ekkor már a németnek is megvoltak a lehetőségei a kiszállókon – ám a hat kísérletéből ötöt is elrontott. A harmadik felvonást Van Gerwen a lehető legmagasabb, 170-es check-outtal fejezte be.

A kétszeres világbajnok játéka a folytatásban a kiszállási hatékonyságot tekintve nagyon visszaesett, olyannyira, hogy Hoppnak nyila volt ahhoz, hogy 3:2-re alakítsa a szettek állását, de a német kulcspillanatban hibázott, így 2–0-s előnyről 3–2-re elveszítette az ötödik játszmát.



„Az első szettben rendben volt a játékom, utána viszont talán túlságosan is magabiztossá váltam. Kicsit fáj a hátam, ami nem okozott különösebb problémát a színpadon, de azért idegesít. Most van néhány napom kipihenni magam és jobb állapotba kerülni” – mondta a meccs után Van Gerwen, aki sorozatban a 15. világbajnoki mérkőzésén zárt 100 feletti körátlaggal, ezúttal 101.51-gyel.

DARTS
PDC-VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
3. FORDULÓ

Ryan Joyce (angol)
–Alan Norris (angol, 25.) 4:3
Dave Chisnall (angol, 12.)–Kim Huybrechts (belga, 21.) 4:0
Daryl Gurney (északír, 5.)–Jamie Lewis (walesi, 28.) 3:4

Ryan Searle (angol)–William O'Connor (ír) 4:1
Gary Anderson (skót, 4.)–Jermaine Wattimena (holland, 29.) 4:3
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Max Hopp (német, 32.) 4:1

A 3. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Max Hopp (német, 32.) 4:1
Adrian Lewis (angol, 16.)–Darius Labanauskas (litván)
Ryan Joyce (angol)–Alan Norris (angol, 25.) 4:3
James Wade (angol, 9.)–Keegan Brown (angol)

Daryl Gurney (északír, 5.)–Jamie Lewis (walesi, 28.) 3:4
Dave Chisnall (angol, 12.)–Kim Huybrechts (belga, 21.) 4:0
Gary Anderson (skót, 4.)–Jermaine Wattimena (holland, 29.) 4:3
Vincent van der Voort (holland)–Chris Dobey (angol)

Rob Cross (angol, 2.)–Cristo Reyes (spanyol, 31.)
Dimitri Van den Bergh (belga)–Luke Humphries (angol)
Ryan Searle (angol)–William O'Connor (ír)
Michael Smith (angol, 10.)–John Henderson (skót, 23.)

Nathan Aspinall (angol)–Kyle Anderson (ausztrál, 27.)
Devon Petersen (dél-afrikai)–Steve West (angol, 22.)
Toni Alcinas (spanyol)–Benito van de Pas (holland, 30.)
Brendan Dolan (északír)–Mervyn King (angol, 19.)

A 3. FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
December 23., vasárnap
13.30

Vincent van der Voort (holland)–Chris Dobey (angol)
Brendan Dolan (északír)–Mervyn King (angol, 19.)
James Wade (angol, 9.)–Keegan Brown (angol)

20.00
Adrian Lewis (angol, 16.)–Darius Labanauskas (litván)
Nathan Aspinall (angol)–Kyle Anderson (ausztrál, 27.)
Rob Cross (angol, 2.)–Cristo Reyes (spanyol, 31.)

December 27., csütörtök
13.30

Devon Petersen (dél-afrikai)–Steve West (angol, 22.)
Dimitri Van den Bergh (belga)–Luke Humphries (angol)
Michael Smith (angol, 10.)–John Henderson (skót, 23.)

20.00
Toni Alcinas (spanyol)–Benito van de Pas (holland, 30.)
Ezen az estén lesz még két 4. fordulós mérkőzés

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik