Darts: Takács Gábor visszaverte a támadást

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2019.07.29. 17:53
Egy héttel az előző után máris lejátszották a hatodik fordulót a steel egyéni nemzeti bajnokságban – már akik épp nem nyaraltak. Az ötödik játéknapon meglepetésre egyből kieső Takács Gábor fontos győzelmet aratott, így immár egyedül vezeti a pontversenyt.

 

Mozgalmas hétvégéje volt a magyar dartsnak: tisztújító közgyűlést tartott a szövetség, amelyen az eddigi megbízott elnök, Balázs Gábor immár négy évre szóló mandátumot kapott, közben pontot szerzett Székely Pál a Luxembourg Masters elnevezésű BDO B-kategóriás viadalon, és újabb fordulót rendeztek a honi pontvadászatban, a szokásos helyszínen, a budaörsi Fashion Trend Centerben. Nagy csatákkal, a férfiaknál minden eddiginél kiélezettebb negyeddöntőkkel, elődöntőkkel, döntővel.

A Prince of Darts DSE versenyzője, Takács Gábor, valamint a Győri DCSE emblematikus figurája, Rucska József holtversenyben vezette a bajnoki pontversenyt a forduló előtt, így különösen izgalmassá tette a finálét, hogy ők ketten találkoztak a döntőben. Sokáig 85 felett is volt a körátlag, végül 80-assal nyert a döntő szettre talán kevésbé elfáradó 2014-es bajnok Takács, akinek sikerének jogosságát a néggyel több nyert leg is alátámasztja, amelyek között volt 12 nyilas is.

STEEL EGYÉNI NEMZETI BAJNOKSÁG, 6. FORDULÓ, BUDAÖRS
Férfiak. Negyeddöntő: Takács Gábor (Prince of Darts DSE, 1. kiemelt)–Kálmán Lehel (Szombathelyi DCSE) 2:1, Rucska József (Győri DCSE, 2.)–Kovács Patrik (Sport DC, 10.) 2:1, Németh Szabolcs (Partiscum DC, 5.)–Major Nándor (Kaposvári DK, 4.) 2:1, Prés Nándor (Smile DC, 14.)–Papp Zoltán (Piliscsabai SE) 2:1. Elődöntő: Takács–Németh Sz. 2:1, Rucska–Prés 2:1. Döntő: Takács (80.71)–Rucska (75.97) 3:2 (2–3, 3–1, 2–3, 3–2, 3–0).
A pontverseny állása: 1. Takács 364, 2. Rucska 348, 3. Petrács Gábor (Partiscum DC) 260, 4. Major 220, 5. Németh Sz. 204, 6. Kovács, Abonyi Ádám (Tápiószelei DSE) és Berta István (Békéscsabai DSE) 144-144.
Nők. Negyeddöntő: Erdei Nóra (Prince of Darts DSE, 1.)–Laczi Viktória (Sport DC) 6–2, Ölei Annamária (Békéscsabai DSE, 2.)–Tihanyi Nikolett (Prince of Darts DSE) 6–3, Ihász Veronika (Győri DCSE)–Németh Éva (BEAC) 6–0, Fekete Nóra (DÖ-MIK DC)–Végső Adrienn (Újpalotai KDCE) 6–1. Elődöntő: Erdei–Fekete 6–4, Ihász–Ölei 6–3. Döntő: Ihász–Erdei 7–5.
A pontverseny állása: 1. Erdei 174, 2. Ihász 160, 3. Ölei 148, 4. Fekete 146, 5. Tihanyi 120, 6. Németh É. 112, 7. Laczi 102, 8. Harsányi Enikő (Pestszentimrei SK) 84

(A férfiaknál a legjobb nyolc között már szettekre, míg a nőknél legekre játszottak.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik