Darts: Price megint megverte Andersont, Van Gerwen vár rá

Vágólapra másolva!
2019.11.17. 00:03
null
Gerwyn Price egymást követő második évben verte meg a Grand Slam of Dartson Gary Andersont (Forrás: Twitter/Live Darts)
Akárcsak a tavalyi döntőben, Gerwyn Price idén a negyeddöntőben is megverte Gary Andersont a dartssport két legnagyobb szervezete, a PDC és a BDO közös majorversenyén, a Wolverhamptonban zajló Grand Slam of Dartson, így bejutott a vasárnapi elődöntőbe, amelyben a világelső Michael van Gerwen vár rá.

Haladjunk időrendi sorrendben: pénteken az első negyeddöntőben Peter Wright és Dave Chisnall összecsapásán a korábbi világbajnoki és Grand Slam of Darts-döntős skót úgy győzött 16–12-re, hogy 5–8 után sorozatban nyolc leget nyert meg. Innen Chizzy még visszajött 13–12-re, de végül kikapott a 101-es körátlag felett záró Wrighttól.

Az angolok csatájában a BDO regnáló világbajnoka, a január óta már a PDC versenyein szereplő Glen Durrant egy 7–0-s szériának is köszönhetően kisebb meglepetésre 16–12-re legyőzte Michael Smitht.

A legpikánsabb negyeddöntő szombat este valamivel 20 óra után kezdődött, a címvédő Gerwyn Price és a kétszeres világbajnok Gary Anderson mérkőzött meg egymással. A felek tavalyi döntője kis híján botrányba fulladt, a korábbi rögbijátékos idén jóval csendesebb meccsen 5–0-s kezdés után 16–9-es győzelmet aratott. A skót kiválóság a 2018-as Grand Slam of Darts-finálét is beleszámítva egymást követő harmadik alkalommal kapott ki Price-tól – aki az elődöntőben azzal a Michael van Gerwennel találkozik, akivel szemben 0–18 (és egy döntetlen) a mérlege.

A háromszoros Grand Slam of Darts-győztes holland a kétszeres világbajnok Adrian Lewisszal meccselt a nyolc között, és nyert fölényesen, 16–6-ra. Van Gerwen végig nagyon magas szinten (100-as átlag fölött) játszott, a 2017-es World Matchplay óta kiemelt tornán először negyeddöntős angol 86-os átlaga csak a statisztaszerephez volt elegendő.

PRICE GYŐZTES KISZÁLLÓJA ANDERSON ELLEN

Vasárnap a két elődöntő mellett a döntőre is sor kerül, a program 14 óra után a Wright–Durrant meccsel kezdődik.

GRAND SLAM OF DARTS (WOLVERHAMPTON)
NEGYEDDÖNTŐ (Ágrajz szerint)

Michael van Gerwen (holland, 1.) (103.05)–Adrian Lewis (angol) (86.28) 16–6
Gerwyn Price (walesi, 5.) (95.69)–Gary Anderson (skót, 4.) (91.37) 16–9
Dave Chisnall (angol) (98.64)–Peter Wright (skót, 7.) (101.25) 12–16
Glen Durrant (angol) (98.15)–Michael Smith (angol, 3.) (97.95) 16–12
AZ ELŐDÖNTŐBEN
Michael van Gerwen (holland, 1.)–Gerwyn Price (walesi, 5.)
Peter Wright (skót, 7.)–Glen Durrant (angol)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik