Darts: Kovács Patrik ismét kijutott az ifjúsági vb-re

Vágólapra másolva!
2019.09.22. 23:10
null
Kovács Patrik idén is kijutott az ifjúsági világbajnokságra (Fotó: Facebook/PDC Hungarian Fan Club)
Vasárnap Vecsésen volt minek örülni: magyar győztese lett a hétvégi kvalifikációs versenyek második felvonásának, így lesz képviselőnk a közvetlenül a felnőttek alatti korosztály idei világbajnokságán is.

 

Egy nappal a felnőttek világbajnoki kvalifikációs versenye után – amelyet a szlovén Benjamin Pratnemer nyert meg teljesen megérdemelten, a hét meccse során mindössze hat leget veszítve, a döntőben sajnos a mi Végső Jánosunkat is legyőzve – megtartották Vecsésen, a Bálint Ágnes Kulturális Központban a fiatalok, a 23 éven aluliak kelet-európai selejtezőjét a Professional Darts Corporation (PDC) világbajnokságára. Fontos megjegyezni, hogy ezt nem a „nagyokéval” egyszerre rendezik decemberben Londonban, hanem egy hónappal előtte, november 4-én Wiganben. Az ország viszont stimmel, a sportág őshazájában, Nagy-Britanniában kerül erre is sor, és a két döntős kijut a PDC-vb-re.

Magyar már csak így juthat ki idén a PDC-vb-re…

Merthogy magyar nyerte a fiatalok csatározásait, 2018-hoz hasonlóan Kovács Patrik, a Sport DC kiválósága. Tizenkilenc induló közül lett ő a végső győztes, ehhez négy mérkőzést kellett megnyernie, mert az első fordulóban erőnyerő volt. A döntőben a szlovák Erik Poliakot verte meg 80.58-as körátlaggal 6–2-re, de az igazi döntő az elődöntő volt, amelyben a két legreményteljesebbnek tartott, és már a felnőttmezőny kapuján kopogtató fiatalunk, Kovács és a Smile DC-s Lakatos Gergely csapott össze. Esztendeje ők ketten a fináléban találkoztak ugyanott ugyanezen a versenyen, akkor 5–4-re nyert Kovács, ezúttal 6–5-re – sok hasonlóan nagy csatát vívhatnak még ők a következő évtizedekben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik