Darts: Hollandia megvédte a címét a csapat-vb-n

Vágólapra másolva!
2018.06.03. 23:53
null
A Michael van Gerwen, Raymond van Barneveld páros megvédte a világbajnoki címét (Fotó: Twitter/PDC Darts)
A Michael van Gerwen, Raymond van Barneveld holland páros megvédte a címét a darts csapat-világbajnokságon, mivel a fináléban 3:1-re legyőzte a Peter Wright, Gary Anderson skót duót.

 

A holland páros címvédőhöz méltó játékkal jutott el a döntőig a torna utolsó napján: a negyeddöntőben a házigazda németek ellen mindössze egy leget vesztett, majd az elődöntőben, a belgák ellen Michael van Gerwen és Raymond van Barneveld is 4–2-re hozta a saját meccsét.

A Peter Wright, Gary Anderson skót duónak szintén nem kellett megizzadnia a negyeddöntőben (két 4–0 Japán ellen), annál inkább az elődöntőben, ahol egy, a végletekig kiélezett mérkőzésen verték meg az ausztrálokat.

A finálé első meccsén Van Gerwennek nem okozott gondot Wright, Gary Anderson azonban egyenlített Van Barneveld ellen. A páros meccsen a hollandok nem hagytak esélyt ellenfelüknek, majd ismét Van Gerwen érkezett, ő pedig 4–0-ra lemosta Andersont, így Hollandia egymás után másodszor, összességében – akárcsak az eddigi rekordgyőztes angolok – negyedszer nyerte meg a csapat-világbajnokságot.

PDC Darts on Twitter

Michael van Gerwen and Raymond van Barneveld lift their title high once again! #LoveTheDarts #RealWorldCup https://t.co/9CVX5js2o0



DARTS, CSAPAT-VB, FRANKFURT
DÖNTŐ

SKÓCIAHOLLANDIA 1:3
Wright–Van Gerwen 2–4
G. Anderson–Van Barneveld 4–1
Wright, G. Anderson–Van Gerwen, Van Barneveld 1–4
G. Anderson–Van Gerwen 0–4

ELŐDÖNTŐ

SKÓCIA–AUSZTRÁLIA 2:1
Wright–Whitlock 4–3
G. Anderson–K. Anderson 3–4
Wright, G. Anderson–K. Anderson, Whitlock 4–3

BELGIUMHOLLANDIA 0:2
K. Huybrechts–Van Gerwen 2–4
Van den Bergh–Van Barneveld 2–4

NEGYEDDÖNTŐ

SKÓCIA–JAPÁN 2:0
Wright–Aszada 4–0
G. Anderson–Muramacu 4–0

WALES–AUSZTRÁLIA 1:2
Price–Whitlock 2–4
Clayton–K. Anderson 4–0
Price, Clayton–Whitlock, K. Anderson 1–4

ANGLIA–BELGIUM 1:2
Cross–K. Huybrechts 4–2
Chisnall–Van den Bergh 3–4
Cross, Chisnall–K. Huybrechts, Van den Bergh 0–4

NÉMETORSZÁG–HOLLANDIA 0:2
Schindler–Van Gerwen 1–4
Hopp–Van Barneveld 0–4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik