Darts: jövőre ifi Eb, hétvégén rangos nemzetközi verseny hazánkban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.31. 14:10
Huszonkét ország 504 dartsosa száll versenybe a hétvégén a Dreher Hungarian Openen, amelyet péntektől vasárnapig rendeznek meg a Hotel Hungária City Centerben.

Balázs Gábor, a szervező Magyar Dartsszövetség elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 21. alkalommal sorra kerülő esemény idén is a Nemzetközi Dartsszövetség (WDF) pontszerző versenye. Ennyien korábban még nem vettek részt rajta, és most van először névadó szponzora.Balázs Gábor, a szervező Magyar Dartsszövetség elnöke a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 21. alkalommal sorra kerülő esemény idén is a Nemzetközi Dartsszövetség (WDF) pontszerző versenye. Ennyien korábban még nem vettek részt rajta, és most van először névadó szponzora.

„A program pénteken egy úgynevezett bemelegítő versennyel kezdődik, szombaton jön a Hungarian Classic, majd vasárnap a Hungarian Darts Masters zárja a sort. Az összdíjazás több mint kétmillió forint lesz" – közölte az elnök, akinek tájékoztatása szerint a magyarok közül 263-an jelezték indulásukat, de népes küldöttség jön Angliából (51 fő) és Ausztriából (48), s lesz ciprusi, török, sőt, brazil résztvevő is.

Takács Péter alelnök arról beszélt, hogy az október 7-12-én Kolozsváron lezajlott WDF World Cupon – a sportág világbajnokságán – a Kovács Tamara, Laczi Viktória páros az ifik között bronzérmet szerzett. Beszámolt arról is, hogy a WDF októberi kongresszusán a magyar szövetségnek sikerült elnyernie a 2020-es ifjúsági darts Európa-bajnokság megrendezését, amelyet júliusban bonyolítanak le valamelyik fővárosi szállodában.

Koncz Ernő kommunikációs igazgató ismertette, hogy szeretnének a dartsból hazai brandet építeni, és ennek érdekében novemberben a Sport Tv-n elindítják az egyórás Dartsmagazint, amelynek első adása pénteken délután kerül képernyőre.

Elhangzott, hogy november 23-án, Szekszárdon rendezik meg a Magyar Darts Liga döntőjét. Ez a sorozat nemcsak az igazolt versenyzőknek, hanem a szabadidős kártyával rendelkezőknek is folyamatos versenyzési lehetőséget biztosít. Idén 10 régió 35 városában 41 egyesület 317 versenyt rendezett. A döntőben a régiók legjobbjai, összesen 128 versenyző indul a bajnoki címért, majd november 30-án a csapatbajnoki döntőkkel zárul az idei, hazai versenyévad.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik