Darts: érmet szeretne a budapesti Eb-n a többszörös magyar bajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.30. 12:29
null
Ihász Veronika izgatottan várja a hazai Eb-t (Fotó: NVESZ)
Nem kevesebbre, mint dobogós helyre pályázik az első magyarországi rendezésű felnőtt darts Európa-bajnokságon a világranglistán hetedikként jegyzett Ihász Veronika. A többszörös hazai bajnok dartsos a Nemzeti Versenysportszövetségnek (NVESZ) elmondta, nemcsak saját sikerében bízik, hanem abban is, hogy a szeptember 25. és 29. között a MOM Sportközpontban sorra kerülő verseny hatására hazánkban is egyre többen állnak majd a tábla elé.

 

Óriási erőbedobással készül az őszi budapesti steel darts Európa-bajnokságra a magyar válogatott egyik legesélyesebb versenyzője. A sportágba 12 évvel ezelőtt baráti társasága unszolását követően kóstolt, majd szeretett bele Ihász Veronika, aki civilben vasúti forgalomirányítóként dolgozik. Munkája mellett pedig most azon fáradozik, hogy érmet szerezzen a magyar fővárosban megrendezendő rangos megmérettetésen.

„Izgatottan várom az Eb-t, nagyon komoly elvárásokat támasztok magammal szemben. Legalább az első háromban szeretnék benne lenni, egy hazai rendezésű versenyen ez nagyon boldoggá tenne. Úgy látom, a darts itthon is egyre népszerűbb, és bízom benne, hogy a budapesti Európa-bajnokság után még többeket mozgat majd meg ez a sportág, akár amatőr szinten, akár igazoltként” – fogalmazott a WDF női világranglistáján hetedik Ihász Veronika.

A Magyar Dartsszövetség most először rendez felnőtt Európa-bajnokságot, ahol négy női és négy férfi versenyző képviseli majd hazánkat. A szeptember végi kontinensviadalon borítékolható a rekordrészvétel, hiszen a WDF világszövetség 39 európai tagországa közül 38 nevezett.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EB-KERETE
Férfiak: Kovács Patrik, Petrács Gábor, Rucska József, Takács Gábor (tartalék: Székely Pál)
Nők: Csombok Krisztina, Erdei Nóra, Ihász Veronika, Ölei Annamária (tartalék: Fekete Nóra)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik