Darts: a Man. United-drukker angol is a legjobb nyolc között

Vágólapra másolva!
2020.05.31. 23:47
null
Joe Cullen is bejutott a legjobb nyolc között (Fotó: PDC)
Harmadik angolként, összességében hatodik játékosként a világranglistán 16. helyezett Joe Cullen jutott be a legjobb nyolc közé a dartssport első számú szervezetének online versenyén, a PDC Home Touron.

 

A Manchester United-szurkoló angol játékos honfitársával, Chris Dobeyval, a kanadai Jeff Smithszel, valamint a holland Martijn Kleermakerrel küzdött meg a továbbjutásért vasárnap este, és miután az első két mérkőzését megnyerte Kleermaker (6–3) és Dobey ellen (6–5), a játéknap záró meccsén a hozzá hasonlóan addig hibátlan Smith elleni találkozója döntött a csoportelsőségről.

A csoportdöntőben Cullen már az első legben brékelőnybe került, amit végig is vitt, köszönhetően legfőképpen a hatékony kiszállási mutatójának (6/9, 66.67 százalék).

Cullen a legjobb nyolc között biztosan azonos csoportban szerepel majd a korábbi világbajnok Rob Cross-szal, a fennmaradó két hely hétfőn és kedden kél el.

DARTS, PDC HOME TOUR
2. SZAKASZ, 6. CSOPORT
Joe Cullen (angol) (95.27)
–Martijn Kleermaker (holland) (93.09) 6–3
Chris Dobey (angol) (94.46)–Jeff Smith (kanadai) (100.09) 1–6
Martijn Kleermaker (holland) (89.69)–Jeff Smith (kanadai) (97.24) 5–6
Joe Cullen (angol) (96.85)
–Chris Dobey (angol) (93.5) 6–5
Chris Dobey (angol) (97.44)
–Martijn Kleermaker (holland) (93.77) 6–3
Jeff Smith (kanadai) (94.51)–Joe Cullen (angol) (92.36) 4–6

A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Joe Cullen 3 3 18–12 +6 94.87 6
2. Jeff Smith 3 2 1 16–12 +4 96.97 4
3. Chris Dobey 3 1 2 12–15 –3 95.1 2
4. Martijn Kleermaker 3 3 11–18 –7 92 0
Az utolsó előtti oszlopban a játékosok napi átlaga szerepel

A HÉTFŐI PROGRAM
2. SZAKASZ, 7. CSOPORT
20.30
(Tv: Sport2)
Nathan Aspinall (angol)–Jesús Noguera (spanyol)
Jamie Hughes (angol)–José de Sousa (portugál)
Jesús Noguera (spanyol)–José de Sousa (portugál)
Nathan Aspinall (angol)–Jamie Hughes (angol)
Jamie Hughes (angol)–Jesús Noguera (spanyol)
José de Sousa (portugál)–Nathan Aspinall (angol)

A 3. szakaszba jutottak:Jelle Klaasen, Mike De Decker, Gary Anderson, Dave Chisnall, Rob Cross, Joe Cullen

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik