Csupasport: újra mozgolódik az olimpiai bajnok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.04. 20:16
Címkék
Miként lesz az élsportolóból szabadidő-sportoló? Hogy az évtizedeken át tartó állandó terhelés után a lelke vagy a teste kívánja-e jobban a mozgást az embernek? Mennyire más az élsportolói „búrából” kilépve, a munka mellett is edzésben maradni? A csupasport.hu-nak válaszol: Kovács Katalin háromszoros olimpiai bajnok kajakos.

„Amikor 2016-ban letettem a lapátot, egy éven keresztül még heti négy-öt edzést tartottam úgymond magamnak. Ám sajnos a lábamban keletkezett egy sérülés, elszakadt egy hajszálizom, ami szinte mindenben gátolt, így vissza kellett fogni magam. Most kezdtem el újra mozgolódni” – mondta a „kajakkirálynő” a csupasport.hu-nak, de elárulta, a család mellett milyen sporttevékenység fér bele az idejébe, és mikor fogott a kezébe lapátot legutóbb.„Amikor 2016-ban letettem a lapátot, egy éven keresztül még heti négy-öt edzést tartottam úgymond magamnak. Ám sajnos a lábamban keletkezett egy sérülés, elszakadt egy hajszálizom, ami szinte mindenben gátolt, így vissza kellett fogni magam. Most kezdtem el újra mozgolódni” – mondta a „kajakkirálynő” a csupasport.hu-nak, de elárulta, a család mellett milyen sporttevékenység fér bele az idejébe, és mikor fogott a kezébe lapátot legutóbb.

És ahogy májusban is közöltünk egy 15 oldalas válogatást honlapunk havi cikkeiből, úgy természetesen elkészült látványos júniusi lapozgatónk is: magyar nindzsa, Dombi-sztorik, Mount Everest-hódítás és sok minden más újratöltve!

Íme, a Csupasport cikkgyűjteménye.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik